Galgagyörki templom

A galgagyörki evangélikus templom története

A gyülekezet 1650-ben már fennállott Az evangélikus templom valószínûleg már a XVIII. század elején épült, adataink nincsenek róla.

Valószínûleg annak a középkori templomnak a helyén épült, amelyet Arányi a "gótstílû, a XVIII. század elején elczopfosított" templomok között sorol fel. 1700-ban ezt írják: "Van elpusztult kath. temploma és ehhez ragasztott odu, melyben lutheránus predikátor papol." (Földváry L.: Adatok a dunamelléki ev. ref. egyház-kerület történetéhez  Bp. 1898., 273) Ezzel szemben a canonica visitatio _1702-ben még ép templomot ír le_ (VEL Can. Vis. Lib. II. p. 85, 64)

A XVIII. században megépült barokk templomot 1815-ben bõvítették, mely **csekély változtatással ma is e képet mutatja.** Mintegy fele része, a toronnyal együtt ebbõl az idõbõl való. Ebbõl az idõbõl származik a templom közel feléig benyúló sírbolt, mely Sturmann Márton költségére épült (S.M.: a késõbbi Veres Pálné, Hermin anyai nagyapja, késõbbiekben gyámja) mint ahogy a templombõvítés felét is a földbirtokos állta  mint egyházfelügyelõ. A bõvítés további költségeit Párniczky Mihály, a Veres család, Gosztonyi születette Osztroluczky Terézia, Tóth született Hudoba Katalin birtokosok állták, a helyi gyülekezet mindössze 250 forinttal, a leánygyülekezet, Váckisújfalu 65 forinttal járult hozzá a költségekhez.

Sturmann Márton felügyelõsége alatt tündökölt az egyház lelkiekben és anyagiakban egyaránt, majd 1844-ben bekövetkezett halálával hanyatlásnak indult. Birtoka, vagyona elaprózódott, más birtokosoknál római katolikus utód maradt hátra. A pártfogók nélkül maradt egyház csak igen szegény híveire támaszkodhatott.

Tahy Istvánné  római katolikus  úrnő adományt gyûjtött a templombelső rendbetételére, mely az első világháború és következményei miatt meghiúsult.

A templomtorony 1816-ban épült. Alakja sugár. Három harangot rejt. ( A legnagyobb 220 kg, a középső 80 kg, a legkisebb 60 kg.) A háború a templom lelkét a harangokat is "megcsappantotta": csak a középső, 100 kg-os harang maradt meg, mely még az 1800-as évekből való. A többit az egyház 1927-ben Szlezák mester harangöntödéjében öntette  a 2 új harang rendelése úgy történt, hogy azok összhangban legyenek a megmaradt haranggal. A kisebbiket  56 kg ( a hangja Aisz) teljes egészében a Tahy István királyi kamarás és neje fizette és öntette, Jelmondata: "Istent féljétek a hazát szeressétek". A nagyobbat ( 210 kg os hangja: D ) javarészt Ibrányi Mihály királyi kamarás, római katolikus birtokos és a hívek fizették, ennek jelmondata: "Erős vár a mi Istenünk". E kettő harangot 1927. június 19-én avatta fel Liptay Lajos helyi lelkész, főesperes.

A templom jellege: Dombtetőn álló, egy homlokzati tornyos, egyszerû barokk templom középkori nyomokon. Keletelt. A természet elemeinek kitéve, védelem nélkül álló építmény sokszor szorul renoválásra.

Sokáig falépcsőzet vezetett a templomhoz, majd 1911-től ezt faragott kő lépcsőzet váltja fel. A háború után ezek a kövek betonba ágyazva kerületek a helyükre. A lépcsõ közterületen, nem az egyház területén van.

Templomkülső: Egyetlen, homlokzat előtt álló torony, amely, akár a főhomlokzat, csaknem teljesen híján van építészeti műformáknak. Erõsen kiugró, lépcsőzetesen profilált főpárkány koronázza az épületet. A főhomlokzaton kétoldalt hullámvonalas oromzat. A középtengelyben nagyon egyszerû, négyszögletes keretelésû bejárat, fölötte kis, négyszögletes ablak, az övpárkány fölötti alsó emeleti szakasz nyílástalan, a felső szakaszban négyoldalt egy-egy szegmentíves ablak nyílik. Hegyes gúlasisak fedi a tornyot. Az oldalhomlokzatokon tükrökben négy-négy szegmentíves záródású ablak. A jobb oldali homlokzaton két-két ablak között egy ugyancsak szegmentíves záródású, vakolatkeretelésű bejárat van.

A templomzárófalához csatlakozik a bővítés idejéből való Sturmann-kripta lejárat, jellegtelen, alacsonyabb házalakú építmény.

Templombelsõ:

A templom belseje építészetileg érdektelen. A falfelületek tagolatlanok, a mennyezet sík. Fa karzat a bejárati oldalon, U alakban, tábláit rozetták díszítik.

Berendezés: Szószék, mely a karzat stílusában készült, fa egyszerű. Stallum: Sturmann  címerrel díszítve. A padok egyszerűek A keresztelőkút az 1815-ös évekből való faragott édesvizi (puha) mészkőből. Oltárkép: tárgya Getsemáné. A Sturmann-család házi festőjének gyenge minőségû munkája a XIX. század első feléből.

Felszerelés: Kehely 1 : Aranyozott ezüst, gótikus, hatkaréjos széles talpszegély, részben hiányos, részben hasadt, áttört, öntött talpsávján hullámos-indás, szõlõmotívumos dísz. Egyik talpmezején egykor applikált donátor-címer volt. A szárba menő talp végződésén öntöttmûves, ívsoros levéldísz. Hatoldalas alsó szárgyûrûjén "IHSVS", a felsõn "MÁRIA". Lapított almaidomú nódusza bordás-leveles dísszel, rotulusaiban fekete zománc, részben kipattogzott, benne gótikus minuszkulák (Johannes?). Szokatlan az alacsony kupakosár, amelyből kilenc, nagy, öntöttmûves gótikus kúszólevél nõ ki, egy hiányzik. Felfelé erõsen szélesedő régi típusú kupa. Muzeális értékű szép magyar munka, jó arányú, nem túldíszített. Minden darabja egy idõben készült. 1470 és 1520 közé tehetõ, de inkább a XV. századra (Mihalik Sándor szakvéleménye alapján). Magassága 18 cm. Jelenleg az Országos Evangélikus Múzeum tulajdona.

Kehely 2.: Aranyozott ezüst. Korai barokk, díszítésében még reneszánsz részletekkel. Hatkarélyos talpán trébelt díszítés, váltakozó angyalfejes és indás leveles motívumokkal. A szár nódusz alatti része hegyes, csipkézett szegélyben végzõdik, fölötte kerek lapocska. A körte alakú nóduszt vésett indás díszítés borítja. Dísztelen felsõ szárgyûrû. A kupa csésze alakú, kosarán öntöttműves indás-leveles és angyalfejes ornamentika, amelyet hegyes csipkézésű párta zár le. Jegye nincs. Igen jó munka, az 1700-as évekre, vagy a XVII. század végére datálható. Magassága 24 cm.