gyümölcsész -bemutatókert

Alma:

Húsvéti rozmaring

Nyári fontos

Fahéj alma

Tombác alma

Jászvadóka alma (édesalma)

Asztrahányi piros

Nyári zamatos

Körték

Arabitka

Árpával érő

Nagy szegfű körte

Szilva

Ageni szilva

Anna Spath szilva

Debreceni muskotály szilva

Potyó szilva

Kajszi barack

Rózsa kajszi

Korai piros

Meggy

Cigánymeggy 7 (sajmeggy alanyon-mészkerülő!!)

Meteor korai (sajmeggy alanyon!!)

Csresznye

Germensdorfi 3 (sajmeggy alanyon!!!)

Birs

Cserszegi birs

Csákvári birs

Húsvéti rozmaring

Érési ideje: December-február

Minősége: Elsőrendű piaci, másodrendű asztali

Nagysága: Közepesnél nagyobb, gyakran jókora nagy vagy nagy

Alakja: Inkább csúcsosodó, semmint hengeres, bár vannak gömbölydedebb alakú példányai is Egyik oldala néha hízottabb. Szabályosan boltozódó. Zöme a középtájnál alább száras vége felé esik. Innen szára felé szelíden, majd sokszor hirtelen gömbölyödve elég széles, néha összébb húzódó lapos karimában végződik. Kelyhe felé mindinkább, de behajlás nélkül szűkül s kissé ferdén álló szűk, hullámos karimában végződik. Szára rövid, vékony vagy közép-vastag, kissé bunkósan végződik, szabályos, szűkebb, mély üregben ül, melynek fala hol tiszta, hol áttetsző rozsdamázzal sokszor sugarasan fedett. Kelyhe elég kicsiny, összeboruló, molyhos kehelylevélkéivel szűk és mélyebb üregben ül, melynek falát a karimára is felhúzódó lapos ráncok és barázdák egyenetlenné teszik.

Héja: Sima, szívós, eléggé vastag, durva, gyengéden zsíros tapintatú, kissé fényes. Értével zöldes-szalmasárga, napos oldalán pirossal mosott vagy belehelt, melyben a nagyobb, ritkásan elszórt pontozata jól előtűnik. Néha egy-egy rozsdaszemölcs is látható a felületen.

Belseje: Húsa zöldesen fehér, magháza körül zöldessárga erekkel, durvább szövetű, elég bő levű, finom savannyal emelt, néha elég fűszeres ízű, illatos-zamatos. Magháza néha kissé nyílt. Kehelycsöve tölcsérszerű, mélyen lehatoló.

Fája: Elég erős növekedésű. Edzett. Nem korán, de azután rendszeresen és elég bőven termő. Szétterjeszkedő ágazata ritkásabb, középnagy koronát nevel. Mindenféle almaalanyon jól díszlik. Közepes törzsű fának és erősebb növekedésű törpealanyon bokoralakú fának való. A szárazabb, melegebb vidéket elég jól bírja. A rendszeres termőre nyesést kevésbé hálája meg, mert gyümölcseit rendesen hosszabb termőrészeken hozza. Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán. A nyirkosabb altalajú, kötöttebb vagy elegendő talajvíz esetén a lazább helyeket kedveli. Vesszői vastagok, kissé könyökösek, sokszor csupaszak, vörösbarnák, rövidebb rügyközűek. Rügyei simulók, fehéren molyhosak. Levelei többnyire nagyok, durva szövetűek, kemények, nyelük merev, vastag, tövüknél violaszínnel mosott, levélpálhái fejletlenek, áralakúak, hamar lehulló.

Termesztésére vonatkozóan megjegyzem, hogy az Alföldön is nagyon jól termeszthető piacos téli alma. A rovarok kevésbé támadják meg. A tömegtermesztésre ajánlott fajták közé van sorolva. A vele egyfajtának tartott Entz rozmaring alma gyümölcse inkább hengerded, hordóalakú, kevesebb gömbölyded példányt ád, ennek húsa finomabb, porhanyósabb, érési ideje decemberben van, minősége minden tekintetben elsőrendű s fája finomabb, vékonyabb habitusú.

Faj: Alma

Származás: magyar

Érés / fogyasztási idő: téli

Ajánlott termőtáj: Nyugat-Dunántúl, Dél-Dunántúl, Duna-Tisza köze, Tiszántúl, Nyírség

Felhasználás: jól tárolható

Címkék: téli

- See more at: http://barnaesfiai.hu/noveny/husveti-rozmaring#sthash.u3LRvfCO.dpuf

Fontos alma

(Nyári fontos, Tüköralma, Rétesalma, Lothringer rambour, Pfundapfel, Backapfel, Tellerapfel, Rambour franc, Rambour raye, Rambour d été)

Érési ideje: Augusztus vége, szeptember eleje, de néha októberig is eltartható

Minősége: Elsőrendű háztartási és piaci és másodrendű asztali.

Nagysága: Nagy vagy rendkívül nagy

Alakja: Lapos gömb alakú, néha rövid kúpos gömb alakú. Egyik oldalán néha hízottabb és emelkedettebb. Zöme a középtájra vagy alább esik, honnét szára felé szelíden gömbölyödve boltozódik, szára körül lapos karimában végződik. Kelyhe felé kissé összébb húzódva boltozódik és kelyhe felé szintén széles, kissé hullámos karimában fogy el. Szára rövid, vastag, görbe, szabályosabb tágnyílású alján összeszűkülő mély üregbe helyezett, melynek sokáig zölden maradó falát sugaras rozsdamáz szokta borítani. Kelyhe nagy, többnyire zárt, összehajló, hosszas és molyhos kehelylevélkéivel tág és elég mély, tányér alakú üregben ülő, melynek alján finom, lapos dudorkák mutatkoznak, de karimája ritkán hullámos, bár a gyümölcs derekán néha elenyésző lapos bordák nyomai is mutatkoznak.

Héja: Finom, sima, fényes, értével fehéres-sárga, napos oldalán aranysárga, nagyrészt szakadozott kárminpiros csíkokkal becsapkodott és a csíkok között sápadt pirossal becsapkodott. Pontozata ritkás, alig szembetűnő. Rozsdaalakzatok nem mutatkoznak rajta.

Belseje: Húsa fehér, kissé laza. Leve bő, vagy elég bő, csak kissé cukros, néha kissé élénk savannyal emelt, elég kellemes, csak néha kevéssé fűszeres ízű. Magháza nyílt. Számos ép magot rejtő. Kehelycsöve rövid, kúpalakú, nem mélyen lehatoló.

Fája: Elég erőteljes növekedésű, edzett, korán és elég bőven termő. Ágai rendezetlenül szétállók, néha lefelé is irányulók, sűrű, terjedelmes, szabálytalan koronát alkotnak. Mindenféle almaalanyon jól díszlik. Vadalanyon középtörzsű fának, törpealanyon bokoralakú fának alkalmas. Vesszei elég hosszúak, vastagok, merevek, könyökösek, sűrűn molyhosak. Itt-ott csupaszok, gyakran fényesek, sötétpirossal mosott szennyes-barnák, nagy kerek pontokkal sűrűn és szembetűnően pontozottak. Rügyközei rendetlenül hosszabbak vagy rövidebbek. Rügyei kicsinyek, simulók, sűrűn molyhosak. Virágrügyei középnagyok, sűrűn fehérmolyhosak, elég korán nyíló, nagy világos szirmúak. Levelei igen nagyok, vastag és keményszövetűek. Nyelük rövid, igen vastag, merev, molyhos tövénél pirossal mosott. Levélpálhái fejletlenek, áridomúak, hamar lehullók.

Termesztését illetően felemlítem, hogy mélyrétegű, kellően nedves, középkötött melegebb talajt és a melegebb éghajlatot kedveli. Nagy gyümölcsei miatt a szelek ellen védett helyet kíván. Konyhai használatra igen alkalmas és ezért, valamint korai volta miatt a piacokon ismert és nagyon keresett. Rovarellenségek, gombabetegségek ellen kevésbé ellentálló. Neki megfelelő helyre, meleg vidékeinkre a tömegtermesztésre ajánlott fajták közé is fel van véve. Származása bizonytalan. Valószínűleg Franciaországból ered. Amiens-ben már 1535-ben ismeretes volt. Elterjedését inkább nagyságának és konyhai használatra való alkalmasságának és nem minőségének köszöni. Kitűnő rétesbe való alma.

Faj:Alma

Keletkezés: XVI. század

Érés / fogyasztási idő: nyári

Ajánlott termőtáj: Dél-Dunántúl, Duna-Tisza köze,Tiszántúl,Nyírség

- See more at: http://barnaesfiai.hu/noveny/fontos-alma#sthash.XyZ1soxQ.dpuf

Fahéj (Nyári csíkos fűszeres) alma

Kis vagy középnagy gyümölcsei elsőrendű asztali és háztartási minőségűek.

Alakja zömök, tojásdad vagy kúpos gömb-alakú, egyik oldalán kissé hízottabb. Bőre finom, fényes, kissé hamvas, értével élénksárga, amely azonban csaknem egészen kárminpiros, szakadozott csíkokkal sűrűn be van csapkodva.

Érés: augusztus legvégén

Tombácz alma

Érési ideje: Augusztus közepe

Minősége: Elsőrendű piaci és gazdasági, másodrendű asztali

Nagysága: Középnagy, néha nagyobb

Alakja: Gömbölyded, sokszor lapos bordáktól szabálytalanul boltozott. Zöme a középtájnál alább, vagy jóval alább esik. Szára középvastag, bunkós, rozsdamázas, szabályos mélyedésben ül. Kelyhe nyílt, kehelylevelei aprók, vízszintesen elfekvők, kehelymélyedése lapos, széles, lapos bordás.

Héja: Kemény, vastag. Sárgászöld alapszínű, mely azonban leggyakrabban csak a kehelymélyedésben vagy az árnyékolt részén tűnik elő a sötétebb vagy világosabb vérpiros szín alól.

Belseje: Húsa fehér, kemény, majd teljes értével porhanyó. Magháza elég nagy, a száras vége felé süllyedt.

Fája: Teljesen edzett. Erős növekedésű ágai felfelé törekedő, hatalmas, sűrű, zömökebb koronát nevelnek. Bőven és rendesen terem. Minden második évben bő termést várhatunk. Vadalanyon középtörzsű fának való. Koronája a ritkítást megkívánja. Az ifjítást jól bírja. Magasabb fekvésű homoktalajon díszlik a legjobban. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Vesszői fényesek, pirosodók, erősen molyhosak. Rügyei tompák, simulók. Egyes pikkelyei fénylő piros színezetűek. Virágrügyei középnagyok, nem olyan molyhosak mint a Dallos almáé. Levelei vastagok, bőrszerű tapintatúak, durvák, kerekdedek. Nyelük középhosszú, vastag, merev. Levélpálhái rövidek, hamar lehullók. Virágjai középnagyok, gyenge rózsaszínnel árnyaltan fehérek, hasonlók a Simonffy piros alma virágjaihoz.

Termesztésére vonatkozóan megemlítem, hogy a 60. Körzetbe, tömegtermesztésre másodsorban van ajánlva. Szeged és vidékének ősi almája. Itt a kereskedelem is - még jobban, mint a Dallos almát - keresi. Bár a betegségeknek eléggé ellentáll, a lisztharmat-száraz helyeken-erősebben is ellepi. Gyümölcsei a szállítást kemény húsuk miatt jól bírják. Idejében leszedve három hónapig is eltartható.

Származása: Valószínűleg Szegedről vagy ennek közeli vidékéről származik, itt elterjedt, ősi helyi fajta, ahol 80-100 éves fákat is előtalálhatunk.

Faj:Alma Származás:magyar

Keletkezés:ősi Érés / fogyasztási idő:nyári

Ajánlott termőtáj:Duna-Tisza köze

Metszés

Lassan közeledik a tavasz, és ezzel elérkezik az ideje a kerti munkáknak is. Ezek közül egyik nagyon fontos és jelentős a kertben található fák és cserjék metszése.

A bokrok és fák metszéséhez legkedvezőbb időszak a kora tavasz, a rügyfakadást megelőző időszak. A téli pusztulás, károsodás ilyenkor jól látható. Amennyiben szükséges a rügyek félbe vágásával rügyvizsgálatot is tarthatunk.

Az ősszel telepített fás szárú növényeket is ilyenkor metsszük vissza.

Ha a hőmérséklet -5 C° alá süllyed, hagyjuk abba a metszést a növény a sebeken keresztül fagykárt szenvedhet.
O C° alatt kesztyűben végezzük a metszést, mert a kéz melegétől a fagypont alá hűlt vesszőkön fagykár keletkezhet.

A kora tavasszal virágzó cserjéket viszont csak virágzás után vágjuk vissza.

A fenyőkből nevelt sövényt közvetlenül a kihajtás előtt nyírjuk vissza. A többi lombhullató és örökzöld sövényt viszont inkább a nyárfolyamán nyírjuk meg legalább egyszer.

Nyár közepén a fagyérzékeny növények hajtásának visszacsípésével leállíthatjuk a növények további növekedését, ezzel elősegítjük a hajtások megfásodását így a fagy télen nem tesz kárt bennük.

A díszkertek közül sokban találhatók gyümölcsfák is. Ezek metszésének néhány sajátosságára figyelni kell.

ALMA metszése
A vastag és főleg még ráadásul rövid vesszőt nevelő fajtákat csak nagyon mérsékelt metszéssel alakítsuk. Nehezen bírják a metszést, az egymáshoz közel álló oldalrügyek kihajtásával nagyon elsűrűsödnek. Ilyen fajta pl. a Húsvéti rozmaring, Nyári fontos, Asztraháni piros. Ezeket csak mérsékelt ritkító metszéssel alakítsuk.

A hosszú szártagú és vékony vesszőjű fajták viszont igénylik a metszést. Ilyen a Jonathán fajta.

A közép erős vesszőket nevelő fajták is csak gyenge metszést igényelnek. Ilyenek a Golden és a Starking fajták.

KÖRTék metszése
A nyári fajták erőteljes növekedésűek és kevésbé igénylik a metszést./Árpával érő, nyári Kálmán/
Az ősszel érők közepes növekedésűek és mérsékelten igényesek a metszésre. / Vilmos, Hardy vajkörte, Bosc kobak/

A téli körték gyenge növekedésűek és igényesek a metszésre. / Hardenpont, Serres Oliver/

A Vilmos körte, a Nyári Kálmán, A Diel és a Papkörte erős vízhajtásképzésre hajlomos ezért ezek metszésekor kerüljük az erős beavatkozást.

BIRS és NASPOLYA metszése
Mindkét növény vegyes rügyei a termővesszők csúcsán van, ezért ezeket nem szabad visszacsípni, csak rikító metszést szabad alkalmazni.

CSERESZNYE metszése
A cseresznye metszése a koronaalakításkor igényel nagyobb figyelmet. A telepítés évében kell erősen visszavágni, a későbbi években már csak gyengén metszve alakítsuk a koronát.
Figyelni kell rá, hogy az ágcsoportok ne azonos magasságban legyenek, mert úgy nagyobb a hasadás veszélye. A cseresznye hajlamos villás ágelágazások nevelésére, ezért ügyeljünk ezek megszüntetésére.
A termőkorban történő koronaalakításkor is mértékkel metsszük csak a fát. Elsősorban az egymást keresztező, sérült, beteg ágakat távolítsuk el. Igyekezzünk az alakítással korlátozni a fa magasságát és széthúzni a koronát.

MEGGY metszése
Az erős növekedésű, felfelé törő fajták a két-, hároméves részeken hozzák termésük javát. Ezeket mérsékelten kell metszeni, mert így több elágazást hoznak és azokon több termőrész lesz. /pl. Meteor/
A gyengébb növekedésű, csüngő ágú fajták a vesszők végén hozzák termésük nagy részét, így ezek koronáját rendszeresen ritkítani kell, illetve a termőrészeit az idősebb részekre való visszametszéssel lehet ifjítani.

SZILVA
Termőkorban fontos a rendszeres koronaritkítás, különösen az ágvégeken kialakult seprű- szerű többéves elágazásokat fontos ritkítani.

Szörp almából

Anyagszükséglet: 4 kg alma, 2 kg cukor, 5 g törött fahéj, 3 db citrom leve, 1 db citrom héja, 5 g szegfűszeg.

A legjobb ízű szörpöt félig érett vadgyümőlcsből nyerjük. A megmosott, meghámozott vadalmát kettévágjuk és zománcozott edénybe téve annyi vizet öntünk rá, hogy ellepje. Közepes tűzön felfőzzük, míg a gyümölcs teljesen meg nem puhul, szét nem fő. Majd edénnyel együtt középlangyos helyiségben elhelyezzük. Két-három napig állni hagyjuk. Utána ruhán keresztül lecsurgatjuk a levét, átnyomkodjuk a masszát. Ugyancsak zománcozott edényben egy-két dl víz hozzáadásával felfőzzük a cukrot. A felfőzött cukrot olyan arányban vegyítsük az almaléhez, hogy 1 literhez 7 dl cukorlé jusson. Az összevegyített levet ismét feltesszük forrni, beleöntve a fahéjat, citromhéjat, szegfűszeget, citromlevet. Mintegy fél órai forralás után szűrőruhán ismét átszűrjük, és üvegekbe öntjük. Erősen ledugaszolva sötét helyen sokáig tárolható.
Vadalma
Malus silvestris (L.) Mill., Pyrus malus L.

Termőhelyi igénye: Szárazságtűrő, fényigényes fafaj. Főleg a középhegységi karszterdőkben és száraz tölgyesekben fordul elő. Talajban nem válogat. Homokos, törmelékes vagy sziklás és szikes talajokon is megtalálható.

Alakja: Rendszerint csak harmadrendű fává nő meg. Törzse rövid, görbe, gyakran ormos. Növekedése lassú.
Gyökere: Szerteágazó.
Kérge: Fiatalon sima, szürke, később cserepesen repedezik.
Rügyei: Hajtáshoz simulók, szórt állásúak, pirosak, a rügypikkelyek széle gyengén pelyhes.
Hajtásai: Barnák, rövid hajtásai tövisben végződnek.
Levelei: Tojásdadok, fűrészes szélűek, alul molyhosak.
Virágai: Április-májusban virítanak. A szirmok rózsaszerűek, a porzók sárgák.
Termései: 4-6 cm nagyságúak, éretten sárgák vagy pirosak, fanyar ízűek. Szeptemberben érnek. Régen a vadalma apró, fanyar gyümölcsét aszalták vagy ecetnek, bornak gyűjtötték.
Fája. Szórt likacsú, színes gesztű, kemény, nehéz. Szijácsa széles vörösesfehér, gesztje vörösbarna. Az évgyűrűi elmosódottak, hullámosak. Nehezen megmunkálható fáját a bútor- és esztergályos kisiparban használják.

Hagyományos almafajták
http://www.ecolinst.hu/html/gyum/alma.html

Nyári érésűek

Charlamovszky (Oldenburgi hercegnő):
Július végétől augusztus közepéig érik, néha augusztus végéig is eltartható. Középnagy, néha jóval nagyobb gyümölcse másodrendű csemege, elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Alakja lapos gömb alakú, szép termetű, egyik oldalán néha hízottabb. Bőre vékony, szívós, sima, finoman hamvas, ledörzsölve elég fényes, fehéren sárgás, napos oldalán lángos-piros, csíkos.
Fája eleinte buja növekedésű, edzett, korán és igen bőven termő, felfelé törekvő ágaival szellős, félgömbalakú koronát nevelő. Közepes- és magas törzsű fának való. A nyesést kevésbé tűri. Mindenütt jól díszlik. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Kecskeméti vajalma:
Július második fele és augusztus vége közötti időben érik. Közepes nagyságú, néha kisebb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségűek. Alakja hengeres-kúpos, majd tojásdad gömbölyű, szabálytalanul boltozódott. Bőre vékony, sima, ragyogó fényes, sokszor egész felülete rikító pirossal van bemosva vagy szelídebb pirossal belehelve, közben élénkebb pirossal szakadozottan csíkozva. Fehér húsa a bőr alatt rózsaszínben játszó.
Fája erős növekedésű, edzett, nem nagyon korán, de azután bőven termő, sűrű lombozatú, magas koronát alkot. Mindenféle alanyon jól díszlik. Közepes- és magas törzsű fának, bokoralakú fának is alkalmas. Melegebb vidéken, homoktalajon kitűnően terem. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Nyári csíkos fűszeres alma (Fahéj alma):
Augusztus legvégén érik, de néha novemberig is eltartható. Kis vagy középnagy gyümölcsei elsőrendű asztali és háztartási minőségűek. Alakja zömök, tojásdad vagy kúpos gömb-alakú, egyik oldalán kissé hízottabb. Bőre finom, fényes, kissé hamvas, értével élénksárga, amely azonban csaknem egészen kárminpiros, szakadozott csíkokkal sűrűn be van csapkodva.
Fája fiatal korában vígnövésű, edzett, korán és bőven termő, visszahajló ágai terebélyes, szellősebb koronát alkotnak. Mindenféle alanyon jól díszlik, de nagy fát nem növel. Közepestörzsű és bokoralakú fának való. Gyümölcsei igen jól állják helyüket a fán.

Nyári fontos (Tükör alma, Lothringer Rambour):
Augusztus végétől érik s néha októberig is eltartható, nagy vagy igen nagy gyümölcsei elsőrendű piaci, kiváló háztartási, de másodrendű asztali minőségűek. Laposdad gömbalakja egyik oldalán hízottabb. Sima, fényes héja napos oldalán aranysárga, nagyrészt szakadozott kárminpiros csíkokkal becsapkodva, pirossal belehelve.
Fája edzett, erőteljes növekedésű, terjedelmes, szabálytalan koronát alkot. Korán és eléggé bőven terem. Mindenféle alanyon jól díszlik, közepes törzsű vagy bokor alakú fának való. Nagy gyümölcsei miatt széltől védett helyet kíván. Az Alföldön homoktalajon is jól díszlik.

Pamut alma:
Július második felétől augusztus elejéig érik. Középnagy, néha kisebb, néha nagyobb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségűek.
Alakja kúpos gömb alakú, laposan bordázott felületű. Bőre gyengéd, sima, kissé zsíros tapintatú, bágyadtan fénylő, zöldessárga, napos oldalán igénytelen pirossal belehelt kevés, élénkpiros csíkokkal tarkázott.
Fája edzett, mérsékelt növekedésű, korán és igen bőven termő, magas, szellős koronát alkotó. Mindenféle alanyon jól díszlik, magas törzsű és bokor-alakú fának is alkalmas. A kötöttebb talajt kedveli, de a homokon is jól díszlik. Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán.

Piros Asztrakáni (Asztraháni):
Középnagy, néha nagyobb, laposabb gömb alakú, karmazsin-pirossal majdnem teljesen bevont, Július közepétől érő, ledörzsölve fényes, gyümölcse elsőrendű piaci és háztartási alma.
Fája mérsékeltebb növekedésű, edzett, korán és igen bőven termő. Helyben nem válogat. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Fokozatosan szüretelendő. Közepes törzsű és bokor alakú fának egyaránt alkalmas.

Virgíniai rózsaalma:
Július-augusztusban érik. Középnagy, néha jóval nagyobb gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségűek. Alakja lapos, néha kúpos gömb alakú, ritkábban bordás vagy szegletes boltozódású. Bőre sima, szelíden hamvas, ledörzsölve ragyogó fényes, értével világossárga, napos oldalán szelíd-piros, szakadozott csíkokkal ritkásan becsapkodott.
Fája fiatal korában buja, de rövid növésű, igen edzett, korán, rendesen és igen bőven termő, sűrű, magas gúla alakú koronát alkotó. Mindenféle alanyon és faalakban haszonnal ültethető. A kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli, de az Alföldön a homokban is megterem, ha az nyáron sem szárad ki. Gyümölcsei szélállóak.

Őszi érésű fajták

Gravensteini alma:
Októbertől december közepéig érő, minden tekintetben elsőrendű minőségű. Nagy vagy igen nagy gyümölcsei kúpos, majd laposas gömb alakúak, kelyhes végükön sokszor az oldalaira is lehúzódóan bordázottak. Bőre finom, zsíros tapintatú, fénylő, értével aranysárga, napos oldalán piros, pirossal csíkozott. Húsa kitűnő zamatú, fehéres színű.
Fája görbén növekedő, terebélyes, szabálytalan koronájú, korán és bőven termő. Minden alanyon jól díszlik. Közepes fának való. Erősebb szelek ellen védett helyet kíván, nyirkosabb talajt, magasabb fekvést, párateltebb levegőt kíván. Hazánk északi tájaira való.

Lángos bíbornok (Lángos fehér bíbornok):
Gyümölcse nagy vagy jókora nagy, kerek gömbölyű, néha magas hengeres, csúcsosodó, egyik fele hízottabb. Bőre finom, zsíros, sárga, napos oldalán lángos-pirossal csíkozott, Másodrendű csemege, de elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Érik októbertől februárig. Nem fonnyad.
Fája középnagy, kuszáltabb ágazatú terebélyes koronát nevel. Homoktalajon is jól díszlik. Közepes törzsű vagy bokor- és alakfának való. Gyümölcse a szelet elég jól állja a fán.

Téli érésű fajták

Ananász renet (Citromalma):
Valószínűleg Hollandiában keletkezett.
Szeptember végén szedik, november-decemberben fogyasztják. Igen bőven terem, elég korán termőre fordul. Bőven virágzik és jó virágport ad. Jó porzó fajtái a Cox narancs renet, Parker pepin, Téli arany parmen.
Gyümölcse középnagy, de gyakran sok közte az apró; alakja hengeres-kúpos. Színe eleinte sárgászöld, majd aranysárga, jellegzetesen dudoros, jellegzetes zöld pontozással. Kocsánya középhosszú, fás, széles, sekély mélyedésben. Csészemélyedése sekély. Héja sima, vékony, finom, száraz tapintatú. Húsa sárgás, elég kemény, tömött, de értével gyöngéd és porhanyó. Leve bő, cukros. Kellemes ízű, fűszeresen savas. 3 C° felett tartható el, nyomásra közepesen érzékeny.
Fája mérsékelt növésű. Koronája magasbatörő, sűrű, sok termőrésszel. Levele tojásdad, pálhája keskeny, lándzsás. Növekedése igen gyenge, az almamoly károsítja. Termőhelyre igen igényes. Kellően nyirkos, termékeny, kötött földben díszlik a legjobban. Homokos talajra nem való. A gyümölcsritkítást meghálálja.

Batul (Mosolygó Batul):
Hazai eredetű kitűnő fajta. Neve állítólag a ,,patul" (románul boglya- vagy kalangyafenék) szóból származik. Népies tarolási módja elterjedten a boglyák alján történt (Mohácsy Mátyás). Erdélyben már a XVII. században is ismert és elterjedt volt.
Későn, október elején szedhető (száraz területen már szeptemberben) novembertől januárig érik, hűvös helyről származva a meleg tavaszig is fonnyadás nélkül eltartható, nem kényes alma. Igen jól tárolható, nemcsak hűtőházakban, hanem egyszerű módon szobában vagy veremben is, viszont gyümölcshéja tárolás közben hajlamos a barnulásra.. Gyümölcse középnagy, néha nagyobb vagy kisebb. Szállításnál nyomásra érzékeny. Lapos gömb alakú, szabályos szép alma. Húsa fehér, kemény, roppanó, bőlevű, jellegzetesen üde ízű, különleges zamatú. Illata középerős. Bőre finom, sima, fényes, értével szalmasárga, napos oldalán ragyogó pirossal mosott vagy szelíden belehelt.
Fája igen edzett, későn, de azután rendesen és igen bőven termő, igen nagy, hatalmas, felfelé törekvő sűrű ágazatú terebélyes koronát nevelő. A termőrészek elsősorban a fa külső, fiatalabb részein találhatók. Ellenállóképessége nagy, fája edzett. A nyesés nem neki való. Nagyobb folyók mentén, áradásos területeken, az Alföldön is jól díszlik, ha a levegőben is megtalálja a neki szükséges nyirkosságot. Száraz klímában a gyümölcs hamar lehullik. A kötött talajú nyirkos éghajlatú hegyvidék az igazi hazája. Bőven, de gyakran rendszertelenül terem. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán. Vadalanyra oltva közepes törzsű, méginkább magas törzsű fának való.
Kicsi, bőrszerű, fényes, kerekded levelei és virágzása miatt fája magas díszítőértékű, házikertekben szoliter fának, vagy kisebb csoportban díszfaként is ültethető. Virága bimbófakadáskor sötétpiros, virágzáskor halványrózsaszín.

Baumann renet:
Van Mons magonca, melyet a világhírű faiskola-tulajdonos Baumann testvérekről keresztelt el. Nagy, néha igen nagy gyümölcseinek alakja gömbölyded, néha ellaposodó, vagy rövidkúpos gömb alakú. Novembertől kezdve január végéig érik. Igen jól szállítható. Elsőrendű asztali, piaci és háztartási alma. Héja finom, kissé szívós, sima, szárazabb tapintatú, aranysárga alapszínen élénk pirossal van befutva és sötétebb pirossal sűrűn csíkozva. Húsa fehéressárga, finom, tömöttes, porhanyó. Leve elegendő cukros, finom savannyal emelt, kellemes ízű. Szára középhosszú, mély üregbe helyezett.
Fája edzett, igen termékeny, közepes nagy; kuszáltabb ágazatú koronát nevel. Bokor-alakú fának, közepes törzsű fának egyaránt jó. Alakfának nevelve is bőven terem. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán. Mostoha viszonyok mellett is jól terem. Inkább kötöttebb, némileg nyirkosabb talajt kíván.

Bőralma (Parker Pepin):
Régi angol almafajta, gyümölcsének parás felülete miatt nevezik Bőralmának. Kiegyenlítetten terem, október második felében szedhető, decembertől februárig érik.
Hosszú ideig tárolható, de tároláskor fonnyadásra hajlamos.
Gyümölcse kicsi, lapított gömb alakú, héja parás, sárgásbarna színű, érdes, bőrszerű tapintású. Íze jellegzetesen savanykás, borízű. Vékony héjú, ezért jól aszalható, de tároláskor hamar fonnyad.

Cox narancs renet:
Angliából származik (M. R. Cox), 1850-ben hozta kereskedelmi forgalomba Ch. Turner. A legrégebben termesztett fajták egyike, a világon mindenütt ismertek.
Bőven és rendszeresen terem. Szedésre szeptemberben érett, sem túl korán, sem túl későn nem ajánlatos szedni. 0któbertől januárig érik, januárig fogyasztható, teljes érés előtt is jól szállítható.
Gyümölcse közepes méretű, lapított gömb. Tetszetős színű, íze édes- savas, harmonikus, az egyik legjobb zamatú koratéli érésű fajta. Szaftos, magas cukor-, sav- és aromatartalommal, később kellemesen porhanyós.
Héja sárga, narancsvörös csíkozású. Húsa tömör, félkemény, bőlevű, fűszeres.
Fája közepes vagy erős növekedésű, fiatalon feltörekvő, később széthajló félgömb, koronája sűrűsödésre hajlamos, bár metszés nélkül is szabályos koronát nevel. Virágzata viszonylag kicsi, laza, a nagy virágok bimbózáskor pirosak, citromsárgák, fakadáskor sötét pirosak, virágzáskor fehérek, halványrózsaszínűek. Rövid termőrészei egyenletesen találhatók a korona mindhárom részén.
Talajra igényes fajta, mélyrétegű, középkötött vályog- és öntéstalajt, hűvös, párás éghajlatot igényel, permetezésre érzékeny. Érzékeny a lisztharmatra és az almamolyra, tárolás alatt a keserűfoltosságra. Védett, meleg fekvést kedvel.

Csillagos piros renet:
Érési ideje október-január. Középnagy, elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Alakja laposdad gömbölyű. Bőre sima, sápadt szalmasárga alapszínű, amelyet szinte teljes egészében élénkebb vagy sötétebb karmazsinpiros takar. E piros színben szürkés pontok láthatók, melyek úgy tűnnek szemünkbe, mint egy piros mennyezetre szabályosan elszórt parányi csillagok. Húsa fehér, rendszerint kissé rózsás árnyalattal.
Fája edzett, erőteljes fejlődésű, elég korán és bőven termő. Koronája elég szellős ágazatú, terebélyes, de csak középnagyságra fejlődő. Mindenféle alanyon egyaránt jól díszlik. Inkább a kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli.

Daru sóvári (Daru alma):
Október vége felé kezd érni és március végéig is eltartható. Nagy vagy gyakran igen nagy gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási gyümölcsök. Alakja kúpos gömb alakú. Oldalain laposan bordázott bőre szívós, kissé zsíros tapintatú, sötétpiros csíkokkal szakadozottan csíkozott.
Fája edzett, erőteljes növekedésű, kissé későn fordul termőre, de azután igen bőven terem. Magas törzsű és közepes törzsű fának való. A nyesést nem szereti. Kötöttebb, nyirkosabb talajban díszlik a legjobban Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Elzászi piros renet:
Érési ideje december-január, de hűvösebb helyekről tavaszig is eltartható. Középnagy gyümölcsei csaknem kitűnőleg elsőrendű csemege és piaci minőségűek. Szabályos, csonkakúpos gömb alakú gyümölcsének bőre sima, elég fényes, majdnem egész felületén barnáspirossal bemosott, sötétebb pirossal szakadozottan csíkozott. Sokan könnyen a Batullal tévesztik össze. Húsa kitűnő, fűszeres zamatú.
Fája mérsékelten nő, edzett, elég korán, azután bőven termő, elég szellős, de nem nagy koronát nevelő. Minden alanyon jól díszlik. Talajban, fekvésben nem válogat. Homokon is kitűnő terméseket ad. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán.

Entz rozmaring:
Decembertől késő tavaszig is eltartható. Nagy, néha jókora nagy gyümölcsei hosszú, tompakúpos alakúak, egyik oldalán néha hízottabb, mint a másikon. Másodrendű asztali, elsőrendű piaci és háztartási minőségű. Bőre szívós, sima, kissé zsíros tapintatú, zöld, értével sárgásabb alapszínű, napos oldalán szelíd pirossal bemosott.
Fája egészséges, buja növekedésű, edzett, nem korán, de ha megfelelő helyen áll, később rendesen és eléggé bőven termő. A nyirkosabb talajt kedveli. A nyáron sem kiszáradó homokon is kitűnően díszlik. Közepes- törzsű és bokoralakú fának való. Még nincs eldöntve, hogy a Húsvéti rozmaring, a Honti alma, Téli citrom alma elnevezés alatt forgalomban levő fajtákkal azonos-e.

Húsvéti rozmaring (Húsvéti piros rozmaring):
Hazai eredetű fajta, de pontos származása bizonytalan: a Duna-Tisza közéről, mások Hont vármegyéből származtatják. Országosan ismert és elterjedt fajta volt még a század közepén, mára azonban szinte teljesen elfelejtődött.
Az Entz rozmaringtól sokak szerint abban különbözik, hogy alakja nem olyan csúcsos, annál nagyobb, világoszöld alapon nagyobb a piros folt és tovább, májusig is eltartható.
Legnagyobb előnye igénytelensége és rendkívül jó tárolhatósága. Rendszeresen, bőven terem, a szakaszosság jellemzi, de ezt csak a kisebb termés jelzi. Terméshullásra nem hajlamos. Nagymértékben tűri a szélsőséges éghajlati változásokat, és bár kedveli a nedvességet, alkalmazkodóképessége révén szinte minden talajon megél.
Szeptember második felétől október végéig szedhető, decembertől áprilisig érik.
Gyümölcse zöldessárga, a napos oldalán piros színű. Héja vastag, jellegzetesen zsíros tapintású. Ez a viaszréteg segíti elő jó tárolhatóságát. Húsa zöldesfehér, kemény, leves, íze alig savanykás, illata gyenge, de jellegzetesen fűszeres. A tárolás végén kásásodásra hajlamos.
Igen nagyvirágú, egy-egy tömött virágzatban átlagosan hat virágot is találunk, mely bimbózáskor citromsárga, rózsaszín, majd fakadáskor sötétpiros, virágzáskor pedig hófehér, kis rózsaszínes árnyalattal a közepén.
Virágzása és habitusa miatt díszfaként is ültethető. A Batullal ellentétben termőrészeit az idősebb részeken hozza. Erőteljes növekedésű, különlegessége virágzatán kívül sűrűn paraszemölcsös vesszője és nagy, molyhos, sötétzöld levelei.

Jász vadóka:
Gyümölcse középnagy, vagy jóval kisebb. Szabálytalan gömb alakú. Az őszi szedéstől nyár elejéig eltartható. Elsőrendű piaci és háztartási és másodrendű asztali minőségű.
Fája fiatal korában erős növekedésű, igen edzett, nagy, terebélyes koronát alkotó, elég korán és igen bőven, csomókban termi meg a gyümölcsöt. Vadalanyon magas törzsű fának való. A kötöttebb, nyirkosabb talajt kedveli. Gyümölcsei még a legerősebb szelekkel is dacolnak.

Jonathán:
A nemesítője Philippe Rick először New Esopus Spitzenbergnek nevezte ezt az újdonságot az 1800-as évek elején, később azonban Jonathanra változtatta. A Jonathan 1882-ben került magyar földre és azóta is igen népszerű.
Gyömölcse középnagy, néha igen nagy, kúpos gömb alakú. Kitűnőleg elsőrendű asztali, piaci és gazdasági alma. Bőre finom, vékony, ledörzsölve fényes, csaknem az egész felület eleinte homályos, később derűsre változó pirossal van bemosva, vérpiros csíkokkal becsapkodva. Íze, zamata kitűnő. Erik novembertől januárig.
Fája mérsékelt növekedésű, gyenge, vékony gallyazatú. Edzett, korán és bőven terem. Helyben, talajban nem válogatós, mégis a kötöttebb, nyirkosabb talaj inkább való neki, de homokon is jól terem. Hibája, hogy a lisztharmat nagy mértékben megtámadja. Minden alanyon jól díszlik, bokor- és alakfának, közepestörzsű fának való. Gyümölcsei jól állják a szelet a fán.

Kanadai renet (Reinette du Canada , Kanadarenette, Párisi Rambourreinette):
Ismeretlen eredetű régi gyümölcsfajta. Bereczki Máté halhatatlan gyümölcsészünk szerint maguk az amerikai gyümölcsészek sem merik elvitatni, hogy ezen kiváló almafajta Kanadából származik. Ma a külföld is Canadai renet néven nevezi ezen almafajtát.
Novembertől tavaszig érő, bujanövésű, korán termőre forduló, szétálló koronájú, minden alanyon egyaránt jól díszlő, bárminő alakra jól nevelhető, mégis közepes törzsű, bokoralakú vagy alakfának a legjobb nevelni.
Nagy, néha igen nagy gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Alakja igen változó, majd hosszasnak és hengeresnek látszó, gömb-alakú, majd rövid kúpos, kerekdedsége ritkán szabályos, mivel rajta kelyhes végétől száras végéig szembetűnő nagy széles és lapos bordák húzódnak, s aztán egyik oldala többnyire hízottabb is, mint a másik. Zöme általában a középtájra esik, honnét kelyhe felé fogyva többnyire igen tompa kúpban végződik, szára felé pedig jól kidomborodva igen széles talpat alkot. Szára rövid, elég vastag, fás, alig emelkedik ki a szármélyedés színvonaláig, szármélyedése többnyire sugras rozsdával bevont. Kelyhe nagy, nyílt, vagy félig-nyílt.
Bőre elég finom, sima, kissé érdestapintatú, elején sárgászöld, -értével szalmasárga vagy élénk citromsárga. Elég sűrűen és szembetűnően pontozott, rozsdafoltok és alakzatok leginkább csak a szármélyedésben fordulnak elő, némely vidéken és némely időjárással azonban sűrűbb vagy ritkább rozsdahálózat is látható a gyümölcs felületén. Húsa sárgásfehér, finom, gyöngéd, meglehetős tömött, leve bő, finom savannyal emelt, kellemes fűszeres ízű.
Fája eleinte buja növésű, korán és bőven termő, szétálló koronájú. Minden talajon elég jól díszlik, de mégis inkább nyirkosabb talajban érzi magát a legjobban. Hibája, hogy ilyen helyen szigorú télen könnyen elfagy. Gyümölcsei elég jól allják helyüket a fán.

Karmelita renet:
Októbertől márciusig eltartható, középnagy vagy valamivel nagyobb gyümölcsei kitűnőleg elsőrendű minőségűek. Alakja magasnak látszó kúpos gömb alakú, szép, szabályos termetű. Bőre kissé vastag, szívós, sima, elég fényes, értével sárgászöld, amely azonban pirossal mosott, szakadozottan csíkolt. Húsa sárgás.
Fája erős növekedésű, felfelé törekvő, szellősebb koronát alkotó. Alanyban nem válogat. A kötöttebb, nyirkosabb talajon jobban díszlik, mint a homokos vagy száraz jellegűn. Mindenféle talajon haszonnal termeszthető. A szél nem tesz benne kárt.

Kasseli nagy renet:
Gyümölcse kissé laposas gömb alakú, szára hosszú, vékony. Decembertől a tavaszi hónapokig érik. Többnyire középnagy, ritkábban nagy. Fája igen edzett, erős növekedésű, elég korán és csaknem évenként igen bőven terem. Koronája sűrű ágazatú, gömb alakú. Talajban, fekvésben nem válogat. De inkább közepes- vagy magas törzsű fának való Gyümölcsei az erősebb szelekkel is jól dacolnak.

Landsbergi renet:
Gyümölcse középnagy, de gyakran nagyobb. Novembertől érik, de tavaszig is eltartható, elsőrendű asztali és piaci minőséget ad. Alakja belapított gömb alakú, szabályos. Bőre napos oldalán gyöngéd pirossal mosott vagy csíkozott.
Fája igen erős növekedésű, edzett, igen bőven termő, inkább a nyirkosabb, kötöttebb talajt kedveli. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Hibája, hogy a lisztharmat nagymértékben megtámadja.

Leánycsöcsű alma:
Kora tavaszig jól eltartható. Gyümölcse középnagy, vagy nagy, hosszúkás, igen tetszetős küllemű. Héja vékony, fénylő felületű, alig viaszos, inkább száraz tapintású. Zöldessárga alapszíne a napos oldalon csak kevéssé pirosodik be. Húsa sárgásfehér, elég kemény, utóérő, közepesen leves, borízű, kellemesen fűszeresen savanykás.

Londoni pepin:
Érik novembertől áprilisig. Középnagyságú, ritkábban jókora nagy, elsőrendű asztali, piaci és háztartási minőségű. Széles gömb alakú, kelyhes végén bordázott, sima zsírosbőrű, értével citromsárga, napos oldalán barnapirossal mosott. Kitűnő, fűszeres ízű.
Fája mérsékelt növekedésű, edzett, korán ás bőven termő, koronája ritkásabb lombozatú. Doucinra oltva jobban nő, mint vadalanyon. Bokor-alakú fának vagy közepestörzsű fának való. Nyirkosabb, kötöttebb talajon díszlik a legjobban. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Magyar tányér alma:
Hazai származású, edzett, igénytelen gazdasági fajta. November-januárban érik, de hűvösebb tájakon tavaszig is eltart.
Nagy, vagy igen nagy gyümölcsei harmadrendű asztali, elsőrendű piaci és háztartási minőségűek. Alakja szélesen lapos gömb alakú. Egyik oldalán hízottabb. Bőre szívós, sima, értével zsíros tapintatú. Élénk sárgaszínű. Napos oldalán pirossal árnyalt, élénkebb pirossal becsapkodott.
Fája erőteljes növekedésű, nagy, terebélyes koronát alkotó. Korán és igen bőven terem. Talajban nem válogat, de mégis a kötött, nyirkos hegyi talajt kedveli. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.

Muskotály renet:
Decembertől februárig érő elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Középnagy gyümölcse kúpos gömb alakú. Kissé szabálytalan. Bőre kissé érdes tapintatú, élénkpirossal, sötétpirossal csíkozott, becsapkodott.
Fája lassú növekedésű, edzett, korán és neki alkalmas helyen igen bőtermő. Koronája sűrűbb ágazatú, elterebélyesedő, kisebb alakú. Inkább a kötöttebb talajú, páratelt levegőjű hegyesebb vidékre való. Minden alanyon jól díszlik, de mégis bokoralakú fának, legfeljebb közepes törzsű fának alkalmas.

Nemes masáncki (Borsdorfi, Masánczki alma):
November-decemberben érő, de tavaszig is eltartható, kicsiny vagy közepes nagyságú, elsőrendű piaci és asztali minőségű alma. Mint a Batul, ez is vermekben is nagyon jól eltartható. Alakja gömbölyded vagy néha tompakúpos. Bőre sima, fényesedő, aranysárga, napos oldalán pirossal mosott. Húsa tömött, édes, kissé borízű, kellemes aromájú.
Fája lassúbb növekedésű, edzett, nagy terebélyes koronát alkotó. Későn fordul termőre, de igen bőtermő, rendszeresen terem. Kötöttebb, nyirkosabb talajt, párateltebb levegőt, magasabb fekvést kedvel. Magas- vagy középtörzsű fának való. A nyesést nem kedveli. Gyümölcsei a szelet jól állják a fán.

Nemes sóvári:
Októbertől decemberig érik, de hűvösebb tájakról tavaszig is eltartható. Közepesnél nagyobb gyümölcsei kitűnőleg elsőrendű csemege és piaci minőségűek. Alakja kissé belapított gömbölyű. Egyik oldala rendesen hízottabb. Bőre sima, finom, hamvas, ledörzsölve fényes. Értével viaszsárga alapszíne halványpirossal van bevonva. Húsa hófehér, a bőr alatt pirosba játszó, kitűnő zamatú.
Fája edzett, eléggé víg növekedésű, korán és bőven termő, terebélyesedő ágaival magas gömb alakú koronát nevel. Mindenféle alanyon jól díszlik.
Alakfának, magas törzsű fának egyaránt alkalmas. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Kötöttebb, nyirkosabb talajon, párateltebb levegőben érzi magát a legjobban.

Nemes szercsika (Szabadkai nagyszercsika):
Délszláv eredetű. Szeptember végén, október elején szedhető, decemberben kezd érni, de tavaszig is eltartható. Elsőrendű piaci és háztartási, majdnem elsőrendű asztali gyümölcs. Nagy, vagy középnagy gyümölcsei lapos gömbölyűek, kissé féloldalasak, szabálytalanul bordázottak. Héja sima, zöldessárga színű, ritkás barna pontozattal. Húsa sárgásfehér, tömött és gyengén leves. Édes, kissé borízű.
Fája középerős növésű, terebélyes gömb alakú koronát képez. A tápdús, kötöttebb vagy homokosabb nyirkos földet kedveli. Közepes vagy magas törzsű faalakban nevelendő. Gyümölcsei a szelet elég jól állják a fán.

Pázmán alma (Török muskotály):
A Felvidék termékeny völgyeiben különféle névvel illetett fajta. Valószínűleg kis-ázsiai (balkáni), török eredetű. Szeptember végén szedik, októbertől késő tavaszig fogyasztható. Gyümölcse nagy vagy középnagy, gömbölyded, kissé ferdén nyomott. A gyümölcs héja vastag, érdes felületű, igen viaszos. Húsa zöldesfehér, leves, édes-borízű, savanykás, kellemesen fűszeres.
Fája erőteljes, gyors növekedésű, edzett és télálló, koronája terebélyes, kuszált ágrendszerű.
Korán termőre fordul, de gyengén terem. Betegségre elég érzékeny. Két változata a Sárga pázmán és a Zöld pázmán alma.
Lippai és Angyal szerint a Boszmán vagy Boszniai alma is a Pázmán alma.

Ribston pepin:
Október-január között érik, de áprilisig is eltartható. Középnagy vagy jóval nagyobb gyümölcsei minden tekintetben elsőrendű minőségűek. Alakja kúpos vagy lapos gömb alakú. Bőre vastagabb, érdes tapintatú, sötét aranysárga alapszínén homályos vörössel csíkozott, kármin-piros foltokkal mosott.
Fája erőteljesebb növekedésű, kissé igényes, mert mérsékelt meleg vagy hűvöses éghajlatot, párás levegőt, erőteljes nyirkos talajt kíván. Száraz helyre nem való. Minden alanyon jól díszlik, mindenféle faalakban korán ás igen bőven terem. Gyümölcse a szelet kevésbé jól állja a fán.

Sárga belle-fleur (Sárga szépvirágú, Jelova):
Nagy, vagy igen nagy gyümölcsei szabálytalan tojásdad alakúak. Elsőrendű piaci és csemege gyümölcs, amely novembertől kezdve márciusig érik.
Fája erőteljes, eléggé edzett, bőven termő, ágai hajlékonyak, lefelé görbültek, koronája középnagy, kuszált ágazatú. Minden alanyon egyaránt jól díszlik. Közepes törzsű fának, bokoralakú fának kiválóan alkalmas. A kötöttebb, nyirkosabb talajt, a párateltebb levegőt kedveli, de a homokon, ha az nyáron is elég nyirkos, kitűnően fejlődik.

Sikulai alma:
Hazai eredetű fajta. Októberben szedhető, decemberben kezd érni, de hűvös helyről júniusig is eltartható. Nagy, néha (idősebb fákon) igen nagy gyümölcse elsőrendű csemege, kitűnőleg elsőrendű piaci és háztartási minőségű.
Szabályos, néha lapos gömb alakú, egyik oldalán hízottabb. Bőre szívós, finom, bágyadtan fénylő, az egész gyümölcs sötét-pirossal van bemosva és csíkozva, amely értével derült vérpirossá változik. Húsa tömött, leves, savanykásan édes, fűszeres.
Fája mérsékelt növekedésű, edzett, nagy, elterebélyesedő koronát nevel. Levele vastag, ellenálló. Elég korán, későbben igen bőven termő. Gyümölcseit a vesszők végein hozza, ezért bő termést az idősebb fák adnak. Spontán termő években aprósodásra hajlamos. A nyesést nem szereti.
Minden alanyon jól díszlik, mégis közepes- és magas törzsű fának való. Gyümölcsei a legerősebb szelekkel is dacolnak. A kötöttebb, nyirkosabb vagy legalább nyáron sem kiszáradó talajt, a párásabb levegőt kedveli. Ártéri erdőkben, öntéstalajon is szépen díszlik.

Simonffy piros:
Érési ideje október-december, de hűvösebb tájakon májusig is nagyon jól eltartható. Elsőrendű piaci és háztartási gyümölcsei középnagyok, vagy néha nagyobbak. Alakja többnyire tojásdad gömb alakú. Bőre szívós, sima, hamvas, ledörzsölve ragyogó fényes, az egész felület sötét pirossal van befuttatva, meg sötétebb pirossal csíkozva. Húsa fehér, a bőr alatt pirosba játszó.
Fája igen edzett, buja növekedésű, rendesen és igen bőven termő, koronája szellős, felfelé törekvő, gömb alakú. Mindenféle alanyon jól díszlik. Közepes törzsű vagy bokoralakú fának alkalmas. Talajban nem válogatós, csak abban nyáron is legyen elegendő nyirkosság. Gyümölcsei igen jól állják helyüket a fán.

Téli arany parmen:
Ismeretlen eredetű régi európai fajta, már a középkorban is ismert volt, a XIX. században pedig az egyik legnépszerűbb fajtaként tartották nyilván.
Már korán, augusztus közepétől szedik. Szeptember közepe és vége közötti időben érik, de fogyasztása általában december végéig tart.
Elsőrendű csemege és piaci gyümölcs. Gyümölcse középnagy, idősebb fákon gyakran apró. Alakja gömbölyded, vagy magasnak látszó kúpos gömbalakú. Bőre sima, száraz tapintatú, eleinte zöldessárga, értében élénk aranysárga, napos oldalán piros csíkokkal bevont. Húsa sárgás, kemény, lédús. Íze kellemes savas-édes, jellegzetes, erős illattal és zamattal.
Fája mindenütt jól díszlik, korán, rendesen és igen bőven terem. Fiatal korában erőteljesen, későbben gyengébben nő. A metszést jól tűri, ritkás koronája miatt célszerű is már korán ifjítani. Rövid termőrészeit a vázágakon hozza. Virágja kisebb, mint a Húsvéti rozmaringé, bimbózáskor rózsaszín, piros, fakadáskor sötétpiros, virágzáskor rózsaszín.
Inkább a nyirkosabb talajt kedveli, szárazságban a termés aprózódásra hajlamos. A té1i fagytól hamar szenved. Jobban kedveli a szél és fagyvédett, meleg fekvést. Hibája, hogy a gombabetegségek, és az almamoly elsősorban és nagymértékben megtámadja. Gyümölcse a szelet nem jól állja a fan. Fájáról fokozatosan szedjük le.
Házikertbe jó pollenadósága és ízletes termése miatt alkalmas. Jó adottság, hogy rövid termőrészeket nevel, ezért alakfának is alkalmas.

Téli piros pogácsa:
Származása ismeretlen, de magyar fajtának tartják. Az alföldi szőlős kertekben is ültették, a szőlő közteseként. Október második felében szedik: minél később, annál kevésbé fanyar. Érik novembertől áprilisig. Igen jól tárolható, akár egyszerű hűvös szobában is. Igen jól szállítható, nyomásra egyáltalán nem érzékeny. Elsőrendű piaci és háztartási, másodrendű asztali minőségű. Nagy gyümölcse lapos. Bőre finom, fénylő, kissé zsíros tapintású, értével alapszíne sárga, ezt azonban a csaknem kárminpiros csíkok, pettyek, bemosások eltakarják. Gyümölcshúsa fehér, félkemény, leves. Íze kellemes fanyarkás, savas-édes, szomjoltó fajtának ismerik. Illata kellemes, középerős. Ecetet is készítettek belőle.
Fája erős, néha buja növekedésű, rendetlen, nagy, szétterjedő koronát nevelő. Magas törzsű vagy legfeljebb közepes törzsű fának való. Metszés nélkül is szabályos koronát nevel. Legjobban kedveli a nyirkosas, homokos lapályú talajt, de rendkívül jó alkalmazkodóképességű, igen életerős, ellenálló, erős növekedésű, igénytelen fajta, mind a szárazságot, mind a fagyot jól tűri, a talajjal szemben igénytelen. Betegségre alig érzékeny. Elég korán, azután rendszeresen és igen bőven terem. Virágzata középnagy, nagy virágokkal, bimbózáskor citromsárga, sötétpiros, fakadáskor liláspiros, virágzáskor fehér. A termőrészek főleg az idősebb részeken találhatók, de az idős fákon kifelé tolódnak. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán.
Házikertekbe elsősorban dekoratív termésük és habitusuk miatt ajánlható.

Török Bálint alma (Roter Stettiner):
Érési ideje november-december, de a hűvös helyeken termesztett gyümölcsei tavaszig is eltarthatók. Nagy, néha igen nagy gyümölcsei elsőrendű piaci és háztartási inkább másodrendű csemege minőségűek. Alakja gömb alakú, rendesen egyik oldalán hízottabb.
Bőre sima, szívós, ledörzsölve fényes, értével sárgászöld, napos oldalán sötétebb, vagy világosabb vérpirossal befestve.
Fája erőteljes növekedésű, nagy ágas-bogas terebélyes koronát nevelő, későbben, de azután rendesen és bőven termő. Közepes- és magas-törzsű fának való. Kötöttebb, főleg a nyirkosabb talajt kedveli. Nyirkosabb homokon is jól díszlik. Gyümölcsei helyüket jól állják a fán.

Zeliz alma:
November-decemberben érő mutatós, sűrű, elmosódott piros csíkozással borított igen jó piaci és háztartási alma. Alakja magas, gömbölyded, vagy ellaposodó, nagysága középnagy, vagy ennél nagyobb vagy kisebb.
Fája elég erős növekedésű, terebélyes, de szellős ágazatú koronát nevel. Közepes vagy magas törzsű fának való. A homokon, ha az nyáron is elegendően nyirkos, nagyon jól díszlik. Gyümölcsei elég jól állják helyüket a fán.

Arabitka

Rayman János - Dr. Tomcsányi Pál: Gyümölcsfajták zsebkönyve
Budapest, Mezőgazdasági Kiadó 1964.

Származása: ismeretlen, valószínűleg magyar eredetű fajtakör, melynek több típusa terjedt el, főleg a Duna-Tisza közén. A Kertészeti Kutató Intézet (Korponay Gyula, illetve Brózik Sándor) által szelektált típus.

Hazai elterjedése: üzemi gyümölcsösökben 1,4%

Érési ideje: június végén, amikor a zöld héja sárgulni kezd, szedik; július elején még fogyasztják.

Termőképessége: rendszeresen, bőven terem, gyümölcsei csomósan helyezkednek el, elég korán termőre fordul.

Termékenyülése: nagyon jól termékenyül. Partenokarpiára hajlamos.

Gyümölcse: kicsi, 35-45 mm átmérőjű,, igen széles, kerekded, olyan széles, mint hosszú. Színe citrom-, majd aranysárga, kis részén barnán mosott. Kocsánya zöldes húsos, jellegzetesen vastagabb, mint az árpával érő körtéé. Húsa fehér, bő levű, később szotyósodik, mint a hasonló nyári körték Íze édeskés, gyengén illatos. Tárolhatósága: szedéstől egy hétig tartható el, ha nem túléretten szedtük. Nem egészen éretten jól szállítható.

Hajtásrendszere: levele széles tojásdad, majdnem kerek. Pálhája kicsi és keskeny. Jellegzetesek vastag, zömök középbarna késbarna vesszei. Koronája erőteljes, feltörekvő, más nyári körtefajtáknál erőteljesebb.

Ellenálló-képessége: ellenálló, igénytelen fajta.

Termőhely igénye: tűri az alföldi meleget, szárazságot, homokot és agyagot egyaránt.

Művelés-módja: birsen és vadkörte alanyon egyaránt jól fejlődik, de inkább külterjes fajta.

Gazdasági értéke: legjobb korai körtefajtánk, amely az árpával érő körtével egy időben érik, de annál értékesebb, a búzával érő körtét jó egy héttel megelőzi. A helyi, illetve belföldi fogyasztásara valamelyik vizsgálat alatt álló szelektált klónjának szerep juthat a kisebb mérvű üzemi és elterjedt házi kerti termesztésben

Az Árpával érő körte már több mint ötszáz éves múltra tekint vissza. Szikszai Fabriczius Balázs így tesz róla említést: Arpaual érő kortueli. Lippay pedig ezt írja róla a Posoni kert című könyvében: ,,Árpával érő, sárga kerekded, valamennyire kásás, nem tart sokáig.” Igénytelen, mindenütt jól megterem.

Érési ideje: június végén, július elején érik, tehát az árpával egy időben.

 Gyümölcse: kicsi, megnyúlt, szabályos körte alakú, színe citromsárga, napos oldalán aranysárga. Kocsánya igen hosszú, terméshéja vékony, sárgászöld, a napos oldalon kissé vörhenyes. Húsa fehéres, félig olvadó, gyengén illatos, állománya igen ikrás, kellemesen édeskés ízű. Húsában a kősejtek kicsik, alig észrevehetőek. Szotyósodásra hajlamos, ezért nem tartható el sokáig, tehát frissen, egyenesen a fáról kell megenni.

Porzói: Vilmos, Giffard vajkörte.

Fája edzett, erős, buja növekedésű. Laza, terebélyes koronájú, nagytermetű fát nevel.

Ageni szilva

Származása: ismeretlen, valószínűleg francia eredetű.

Hazai elterjedése: üzemi gyümölcsösökben 3,8%

Érési ideje: augusztus második fele - szeptember eleje.

Termőképessége: bőven terem, bár nem mindenütt rendszeresen.

Termékenyülése: jól termékenyül

Gyümölcse: a besztercei szilvára emlékeztet, de annál nagyobb, kocsánya felé csúcsosodó. Színe lilásba hajló ibolyakék, pirosas foltokkal, hamvas bevonattal. Kocsánya középhosszú, lilás-pirosas színű. Húsa narancs-sárga, sárgás-zöld, félkemény, értével puha. Íze kellemes, illatos, rendkívül édes. Jól szállítható.

Hajtásrendszere: levele középnagy, csúcsa felé szélesedő, nyele jellegzetesen lilás-piros. Vesszeje közepes erősségű, szürkésbarna, helyenként szürkés-lila árnyalattal, közepesen paraszemölcsös. Koronája középerős növésű, lapított gömb alakú, sűrű.

Ellenálló-képessége: száraz időjárásban sem hullatja gyümölcsét, csapadékos, nyirkos éghajlat alatt vagy ilyen években gyümölcse megreped és moniliás lesz. A fagyok iránt nem érzékeny.

Termőhely igénye: szárazabb éghajlaton és nem túl nyirkos talajokon termeszthető.

Gazdasági értéke: nem elég kék színű gyümölcse miatt csak aszalási célokra vagy száraz jellegű házikertekbe, házi fogyasztásra érdemes telepíteni.

Szilvafajták

Ageni (Azseni) szilva:
Augusztus második felétől szeptember közepéig érik. A Besztercei szilva nagyságához és alakjához hasonló, de valamivel karcsúbb gyümölcse kiválóan elsőrendű csemege, piaci és gazdasági minőségű. Igen magas cukortartalma miatt aszalásra és lekvárfőzésre a legkiválóbban használható. Héja vékony, könnyen hámló, vernyeges violaszínben játszó. Erős hamva szürkésibolyás színű. Húsa sárga, a zöldnek némi árnyalatával, igen édes (a legédesebb szilva), olvadó kellemes, gyengén illatos, zamatos, kevés vagy semmi savanyúsággal. Magva aránylag kicsiny.
Fája egészséges, edzett, teleinket jól bírja, erőteljes növekedésű, gúla alakú koronát nevelő. Kedveli a meszes, kissé nyirkos talajt. Megkívánja a száraz éghajlatot, mert párateltebb, nyirkosabb éghajlat alatt, árnyékos fekvésben vékony héjú gyümölcsei még érésük előtt a fán rothadnak. Kifejezetten száraz éghajlatú helyre való, ahol a Besztercei szilvát minden tekintetben és előnyösen pótolja.
A legjobb, legédesebb lekvár főzhető belőle, bár sokak szerint hibája, hogy piros-eres húsa miatt a belőle készült lekvárnak állítólag nincs olyan szép színe, mint a Besztercei szilvából készült lekváré.
Franciaországban igen nagy mennyiségben termesztik, s ott a legjobb hámozott aszalványokat is ebből készítik.

Althan ringló:
Érik augusztus közepén, végén. Elsőrendű asztali és piaci fajta. Nagy vagy igen nagy gyümölcse kissé lapított gömb alakú, szára felé szelesebb, mint a vége felé. Bőre kissé szívós, teljes értével könnyen lehúzható, eleinte homályos piros, értével kékes-piros, barnapiros pettyekkel sűrűn behintett. Hamva sűrű, eleinte ezüstfehér, később kékes-piros Húsa sárgásfehér, csaknem áttetsző, tömöttleves, édes, finom, kellemes zamatú borízzel emelt. Magvaváló. Magva aránylag kicsiny.
Fája erőteljes növekedésű, kuszáltabb ágazatú koronát nevelő. Egyébként edzett, korán és bőven terem. Hibája, hogy könnyen pudvásodik, aránylag nagyon törékeny. Ezért széltől védett fekvést kíván.
Kedveli a nyirkosabb, erős, kötött talajt.

Besztercei szilva:
Igen régi, ázsiai eredetű fajta. Első hazai említése 1522-ből való. Beszterceinek csak itthon nevezzük, a külföld Magyar szilvának tisztelte. Érési ideje szeptember hava. Gyümölcse jókora nagy, tojásdadalakú. Színe sötétkék, hamvas. Teljesen magvaváló. Húsa sárga. Kitűnő ízű, zamatos s magas cukortartalommal bír. Kiváló csemege-, háztartási és piacos gyümölcs.
A belőle készült aszalvány, lekvár és szilvórium világszerte keresett árut képez.
Fája mérsékelt növekedésű, későn fordul termőre. Felfelé törő, kúp alakú koronát nevel. Az erős metszést nem szereti. Öntermékeny, a neki való helyen rendesen és bőven termő. A kellően nyirkos, kötött talajt kedveli. Száraz, laza talajban csak egymást követő esős években terem eleget. 
Házi szilvának, Boszniai szilvának, Berzencei szilvának, Magvaváló szilvának és Hosszú szilvának is nevezik. 
Nem magvakról, sem pedig gyökérsarjakról, hanem oltás útján szaporítandó. Éppen a magvetés és gyökérsarjakról történt szaporítás miatt sokféle elkorcsosult, apróbb szemű, maghoz tapadó húsú változata van. Ezért csak a fajtajelleget mutató, szép nagy gyümölcsű, értékes beltartalmú gyümölcsöt termő fajta fáját szabadna oltás útján tovább szaporítani (Horn).

Besztercei muskotályszilva:
Hazánkban ismeretlen helyen, ismeretlen körülmények között állott elő. 
Gyümölcse színre, alakra és mindenféle használhatóságára egyezik a Besztercei szilvával, de kitűnő, muskotályos-bazsalikomos aromájával azt felülmúlja. Ezért mint csemege- és lekvárszilva amannál jobb. Érési ideje szeptemberben közepe.
Fája, termékenysége, kívánalmai egyeznek a Besztercei szilvafáéval. Talán koronája kicsit szétterülőbb, szemben a Besztercei szilva ovális koronaformájával. Hazánkból terjedt el a külföldön. Bazsalikom szilvának is mondják.

Bódi szilva (Bógyi, Kuszinka, Boldogasszony szilvája, Lotyó szilva):
Bár korán virágzik, mégsem fagyérzékeny fajta. Korán érik (augusztusban), bőven terem. Termése gömbölyded, kicsi-közepes méretű, kissé hamvas, sötétkék színű. Húsa zöldessárga, nem magvaváló, közepesen lédús. Nem pereg, sokszor a fán aszalódik a le nem szedett gyümölcs. Fája kicsi, gyenge növekedésű. Főleg pálinkának használják.

Debreceni muskotály
Ismeretlen fajta magvetéséből Paczelt J. állította elő. Gyümölcse közepesen nagy méretű, hamvas-barnás(sötétlilás)-piros. Húsa aranysárga, lédús, finoman muskotályos ízű. Szeptember közepén érik.
Fája nagy, sűrű, felálló koronát nevel. Önmeddő. A sarka-vírusra közepesen, a polisztigmás levélfoltosságra meglehetősen érzékeny.
Leginkább frissen fogyasztva, aszalványnak és házi befőzésre ajánlják.

Duránci szilva (Durkó)
Az egyik legkésőbb érő szilva fajtánk. Gyümölcse tojásdad, hamvas-lilás színű. Héja vékony, húsa aranysárga, nem magvaváló, viszont rendkívül édes, lédús. Csak részben öntermékenyülő, szakaszosságra hajlamos. 
Fája középnagy, dúsan elágazó.
Pálinkának és lekvárnak hasznosították leginkább.

Fehér besztercei (Fehér szilva):
Eléggé elterjedt az egész országban. Szeptemberben érik. Termése a Beszterceihez hasonló nagyságú és alakú, de héja hamvas-sárga, helyenként lilásan pöttyözött, húsa pedig bőlevű, aranysárga, édes. Leginkább pálinkának használják.

Gömöri nyakasszilva:
Hazai eredetű, Gömörből származik. Augusztus végén, szeptember elején érik. Elsőrendű csemege és háztartási minőségű. Nagyságra a Besztercei szilvához hasonló. Alakja szabálytalan tojás-alakú, száras végén nyakasan összehúzódott. Héja elég vastag, szívós, értével lehúzható, csaknem kékes fekete. Hamva elég sűrű, világoskék. Húsa zöldessárga, finom, tömött, leve bő, igen cukros, a jó Besztercei szilvához hasonló. Magvaváló. Magva kicsiny.
Fája erőteljes növekedésű, igen edzett, korán és bőven termő. Szellős, eléggé nagy koronát nevel. Mindenütt jó1 díszlik, de a kötött, termékeny, kellően nyirkos földben terem legszebb gyümölcsöt, mely megértével is nehezen hull le a fájáról.

Kirke szilva:
Érik augusztus közepétől szeptember közepéig. Meglehetősen nagyra, esetleg tojásnagyságúra is megnő. Elsőrendű csemege, háztartási és piaci minőségű. Aszalásra és befőzésre kiváló. Alakja szabályos tojásdad-gömbölyű, száras végén kissé lapított. Héja sötétkékes, majdnem fekete. Hamvassága világoskék és ritkásan felrakott. Bőre finom, vékony, értével könnyen lehúzható. Esős időben sem szokott felrepedni. Húsa zöldessárga, áttetsző, kissé tömött, de azért olvadó, igen bőlevű, igen cukros, kellemes fűszeres ízű, magtól váló. Magva aránylag kicsiny.
Fája fiatal korában gyorsan nő. Kissé vékony vesszőket nevel. Koronája felfelé törekvő, elég szabályos alakú. Igen bőven termő. Talajban nem válogat. Monilia ellen érzékeny.

Nagy zöldringló:
Érik augusztus első felében. Nagy vagy közepes nagyságú, bő termés esetén kicsiny gyümölcsének alakja gömbölyded, végén némileg lapított. Bőre vékony, finom, csaknem áttetsző, zöldes-sárga színű, szürkés hamvassággal. Húsa zöldessárga, finom, olvadó, nagyon édes bőlevű, kellemes zamatú, fűszeres ízű. Magvaváló. Kiválóan elsőrendű csemege és háztartási minőségű. Befőttek készítésére, valamint aszalásra is kiválóan alkalmas. Egyike a legédesebb szilváknak. Ezért a rovarok kártevésének nagyon ki van téve.
Fája lassan, de kedvező viszonyok között nagyra nő, teljesen edzett, korán, s ha a rovarok ellen megvédjük, igen bőven terem. Van egy kisebb gyümölcsű, de hasonló változata is. Zöld ringlónak is nevezik.

Nyári aszalószilva (Sivákló, Elein érő):
A Besztercei fajtakörbe tartozó változat, melyet az Alföldön meghonosodott állományból szelektáltak, koraisága alapján. 
Július végén, augusztus elején érik. Középnagyságú, magtól váló gyümölcsének alakja hosszas tojásdad, színe sötétkék, minősége pedig elsőrendű gazdasági és piaci. Aszalásra különösen alkalmas. Húsa kemény (Horn, 1936) /míg Surányi (1988) szerint húsa puha/, sárgászöld, édes, elég bőlevű, rostos. Piacosságát koraibb érése fokozza. A szárazságot jól állja. Különösen az Alföldre való. Fája erőteljesebb növekedésű, igen edzett, korán, bőven és rendszeresen terem.

Olasz kékszilva:
Érik szeptember elejétől közepe tájáig. Elsőrendű csemege, piaci és gazdasági fajta. Nagy vagy legalább közepes nagyságú.
Hasonlít a Besztercei szilvához. Bőre finom, vékony, hámozható, feketés-kék színű, hamva sűrű, kékszínű. Húsa zöldessárga, magva körül gyakran vöröses erekkel átszőtt, magvaváló, tömött, kellemes édes-borízű, néha kissé illatos. Esős időben sem repedezik.
Fája más fajtáktól határozottan elütő nagy leveleket nevel. Kissé lassú, gyengébb növekedésű, edzett, nem olyan bőven termő, mint a Besztercei szilva. Koronája szabálytalanul szétterülő. Kissé nyirkos talajt, nem túl meleg éghajlatot szeret. Virágjai a kései fagyoktól sokat szenvednek. Ezért védettebb helyet kíván.
Fellenberg szilvának, Svájci szilvának, Olasz szilvának is nevezik. Amerikában mindenféle tömegben termesztik. Aszalásra is kitűnő.

Penyigei szilva (Nemtudom szilva, Névtelen szilva, Nemtudomka):
Régi szatmári fajta, az ártereken, kivadulva nagyobb állományait még ma is láthatjuk. 
Érési ideje szeptember első fele. Kis, gömbölyded-ovális gyümölcsének húsa világossárga, héja liláskék. Nem magvaváló. Magva is gömbölyded. Cukortartalma magas, jó lekvárnak-való, de pálinkának is a legkiválóbb.
Fája igen erőteljes növekedésű, és rendkívül bőven termő.

Sárga mirabella:
A Pr. insiticia L. sárga gyümölcsű fajtáját (var. Syriaca Borkh., viaszszilva) értjük a név alatt. 
Melegebb vidékeken aránylag korán, már július második felében érik. Gyümölcse sárga, apró, gömbölyded, szotyogós, falusi kertekben, szőlőhegyeken is gyakori. Héja vékony, húsa tömött, illatos, bőlevü, cukros, magvaváló, de nem különösen zamatos. Korán és bőven terem. 
Fája edzett, egészséges, tartós életű. Koronáját jellegzetesen felfelé törő ágak jellemzik, melyek viszont együttesen gömbös formázatot képeznek. Fekvésben és talajban kevésbé válogatós, mint inkább az éghajlatban. Töve körül gyakran képez tősarjakat. 
A múlt században igen kedvelték és ajánlották befőzésre édessége miatt. 
Elterjedtségét valószínűleg annak köszönhetjük, hogy a rá oltott nemes rész elpusztulása után az alany kihajtott és fává növekedett, termőre fordult.

Späth Anna (Anna Späth):
Németországból származik. Ezen kitűnő szilvaújdonságot Späth berlini faiskola tulajdonos nyerte magról s neje nevéről keresztelte el. Alföldünkön szeptember első felében érik, hűvösebb tájakon érése októberig is eltart.
Középnagy, gyakran jókora nagy, elsőrendű gyümölcsei úgy háztartási célokra, mint eladásra igen alkalmasak.
A gyümölcs alakja tojásdad-gömbalakú. Zöme többnyire a középtájra, de gyakran alább hegye felé is esik, honnét szára felé kissé összébb húzódva boltozódik, mintsem hegye felé, mindkét sarkánál kissé belapított véget alkot. Szára rövides vagy középhosszú, elég vékony, csupasz, inkább vagy kevésbé rozsdafoltos, kissé szűk és mély üregcsébe mintegy erőszakosan benyomott, mely üregcse karimája a vágányos oldal felé rendszerint behajlást mutat. Bőre vékony, elég szívós, a gyümölcsről annak értével jól lehámozható, eleinte pirosbarna, értével csaknem feketés vagy- kékesbarna, apró sárga pontokkal behintett, itt-ott még finom vékony, sárgás vonalkákkal is cifrázott, néha kisebb-nagyobb rozsdafoltok is találkoznak felületén. Hamva ritkás, kékes. Húsa sárgászöld vagy zöldessárga, finom; sugaras, tömött, vagyis csaknem oly húsos, mint a besztercei szilva, leve bő, igen cukros, csak alig észrevehető gyengéd savannyal emelt, igen kellemes fűszeres ízű. Magva, mely húsától többnyire jól elválik, a gyümölcs nagyságához mérve kicsinynek mondható, kerülékes, száras végén hirtelen elkeskenyedő csúcsban végződik. Hegyénél csaknem kerekdedvégű, de rendszerint egy rövidke, igen szúrós hegyecske szokott kiállni belőle, két oldala csak kevéssé duzzadt és kissé ráncos háta elég széles, csaknem tompataréjos.
Fája bujanövésű, egészséges, edzett, korán és bőven terem, rézsút felfelé törekvő ágaival terebélyes koronát alkot. Gyümölcsei jól állják helyüket a fán. Minden alakra nevelhető és minden alanyon jól díszlik.

Veres szilva: 
Neve már egy 16. századi szójegyzékben is szerepel Fabricius Balázsnál. Származása ismeretlen.
Augusztus közepe-végén érik. Nagysága közepesnél nagyobb. Alakja hosszas gömbölyded, száras végénél kissé összehúzódik. Színe kékesvörös, vagy sötétkékes-vörös, szürkés pontozatú, hamva világoskék. Belseje aranysárga, lágy, kissé parázs húsú, de lédús, magvától nehezen válik el. Magja hosszúkás, keskeny és hegyes.
Koraisága miatt igen jó piaci és gazdasági, feldolgozásra alkalmas minőségű gyümölcs.
Fája erőteljes növekedésű, talajban nem válogat, az Alföldön is bő termést ad.
Ungi veres szilvának is nevezik.
Surányi Dezső (1988) Vörös szilva néven az Alföldön igen elterjedt, bőven termő, talajokban nem válogatós fajtát említ, melynek alakja tojásdad, termése magvaváló (!), húsa aranysárga, lédús, íze nem fűszeres, héja pedig vöröses, világoskék hamvú. Az ő általa említett fajta másik neve: Magvaváló szilva.

II.
Szilva

A keménymagú gyümölcsök közt az elsőség a szilváé. A szilvafák száma az összes többi gyümölcsfa együttes számát is felülmúlta az 1895-ös országos összeírás szerint. A szilvafélék egyetlen, hazánk területén őshonos fajtája a kökény, és valószínű ebből kialakított termesztett változata a kökényszilva. Kökény szavunk török eredetű és a kék színt jelentő szóra megy vissza. Szilva szavunk szláv eredetű, s ebben szintén kék színt jelentő szót kereshetünk. A kökényszilva tehát kétszeresen kéket jelent, s valószínű, egy a korábbi időben kökénynek nevezett gyümölcstől eltérő, már nemesített fajta neve lett. 1334-ben említik okleveleink először a Kökényszilvakereket, vagyis Kökényszilvaerdőt.

A szilvafa csak közepesre növő fa, könnyen szaporodik gyökérsarjakkal, mint egyes meggyfajták; gondozást nem kíván, nem ad nagy árnyékot, elég bőven terem, kártevőkre nem kényes, ezért került kerítésekbe, mezsgyékbe, kaszálók, szállások, kertek szélébe, utak mellé, szőlők közé és köré is, de legnagyobb számmal folyóink mentén az árteres ligetekben találjuk, valóságos erdőket alkotva: a Dráva mentén, Szerémségben, Szatmárban a Szamos és Tisza mentén, a Duna mentén, valamint hegyvidékek nyirkos völgyeiben, Erdélyben a havasok alján, Moldva folyói partján ligetekben, tájszóval livádákban. Számos fajtáját ismerjük, azok számos helyi változatban jelennek meg. A Felső-Tisza és a Szamos alsó, torkolata fölötti szakaszának vidékét egyenesen a szilva hazájának nevezték (Luby M. 1939). Itt négy fajta szilva él emberemlékezet óta vadon. A kékszilva vagy macskatökű, tulajdonképpen kökényszilva, alig nagyobb a gyümölcse, mint a kökényé, de éretten mézédes, aszalásra, lekvárnak nem alkalmas, de kitűnő pálinkának. A penyigei vagy nemtudomszilva tojásdad alakú, gyümölcse hamvasabb és kétszer akkora, mint a kékszilváé, jó lekvárnak és aszalásra is. A boldogasszonyszilva nagyobb mint a penyigei, gömbölyű, setét-veres-kék színű, boldogasszony napjára (augusztus 15.) érik. A lotyó vagy fosószilva a szilva- és barackfélék kedvelt vadalanya, tulajdonképpen a Mirabolán, a Szamos-háton csak pálinkának való. Ugyanitt félvadként tartják számon a duráncit, hoszúkás gyümölcse ízletes, nem magvaváló, evésre a legjobb. A berbencei (valószínűleg a besztercei névváltozata) magvaváló, aszalmánynak, lekvárnak jó. A veresszilva júliusban érik. A fecskeszilva a nemtudomhoz hasonló, de sárga, és a paradicsomszilva, mely színre és alakra kis, gömbölyű paradicsomhoz hasonló. Az említett, Szamos-háton ismert fajták magról kelve sűrű bozótot, csirittyát alkotnak az árterekben, töltések mentén a kubikgödrökben, és sokszor csak éppen felirtják, vagyis megritkítják, hogy egyesek fává növekedhessenek, mert a bokorban különben nem hoz termést. Ugyanezek a fajták más és más néven és helyi változatban előfordulnak az egész {502.} országban és a magyarság nyelvterületén. Ilyen volt a nagy duránci (tehát nem magvaváló, mert minden nem magvaváló szilva és barack duránci, Durazzó - Durres város, magyarul Duranca nevéből, a mai Albániában) és a lószemű szilva is, melyet Miksa császár kért Verancsics Antal esztergomi érsektől a 16. században, és tyúktojás nagyságúnak írnak le. A szilva és kökényszilva nevéből számos helynév keletkezett a középkorban, ez is mutatja elterjedtségét: Szilvágy, Szilvás, Kökény, Kökönyös, Kökénypatak, Kökényszeg stb. A mi besztercei szilvánkat a németek egyszerűen magyar szilvának nevezik, bár a 17. században több magyar szilvafajtát is emlegetnek svájci és németországi kertekben. Így írja le Linné is: Prunus domestica var. hungarica. 1798-ban besztercei vagy vas szilvaként írja le egy híres gyümölcsész, Leibizer János. Ennek a beszterceinek változata a gömöri és a máramarosi nyakas, és a cukorszilva, az Alföldön a nyári aszalószilva. A besztercei fajta valószínű damaszkuszi eredetű, aszalva gyógyszerként jutott el a Római Birodalomba. A középkor végén újraéledt keleti kereskedelem újra behozza Európába és vele együtt más nemes szilvafajtákat, melyeket damaszkuszi néven foglaltak össze. A 16. században már Magyarországon is sokat aszalnak kivitelre. Valószínű, Beszterce volt az a város, melynek vidékén nagyobb mennyiségben termelték és aszalták, illetőleg ahonnan kiszállították. Külföldön a damaszkuszi megnevezés helyébe lépett a magyar szilva, melyet itthon még damaszkuszinak neveztek, Cordus szerint a 16. század közepén. Lippay János egy századdal később írja: „a besztercei vagy magvaváló kék szilva, öreg, hosszúkás, kit az autorok magyarországi szilvának hínak azért, hogy Magyarországon a legjobb és egészségesebb és édesebb terem” (Rapaics R. 1940b: 123 kk.). Egyébként országszerte a fajtákat elsősorban szín és alak szerint nevezték el: fehér, kék, sárga, vörös, zöld (ringló is), datolya, horgas (magú), hosszi, macskatökű, kökény, kettős, lómonyú vagy lószemű (kék és sárga), tojás, cseresznye, nyakas. Származás szerint: besztercei, bódi, beregi, csanádi, duráncai, durancai, erdélyi, gajdelli, gömöri, ungi, uri. Használat és más tulajdonság szerint: aszaló, húsos, magbaváló, lotyó, kutya, dobzó vagy dobzódó, hideglelő vagy fosóka, pisa, potyó. Az utóbbiak mind a könnyen hasmenést okozó sárga kökényszilvára vonatkoznak. Érési idő szerint: boldogasszonyi, búza, augusztusi, margitás, szentjános szilva.

A szilva igénytelensége miatt is mindenki számára hozzáférhető volt. Kemény fáját nagyra becsülték a faragók, gyenge ágaiból söprűt is kötöttek.

Magyar Néprajz II.

Manapság még termesztett szilvák:

Muskotály <5 ha 
Bódi szilva (Boldogasszony szilva, Potyó szilva) <5 ha Jászság, Heves,Tiszántúl
Cukor szilva <1 ha Zala, Zemplén
Cseresznyeszilva <1 ha 
Kertekben elterjedt Duránci szilva <5 ha Dél-Alföld
Fehér szilva <1 ha Duna-Tisza köze
Gömöri nyakas (Kutnári nyakas) <1 ha Kárpátok vonulata
Kései muskotály <5 ha Nógrád és Zemplén
Korai kedvenc <1 ha gyűjteményekben
Kökényszilva <1 ha árterek
Lószeműszilva <1 ha Tisza és Hernád ártere
Őszi aszaló <5 ha Duna-Tisza köze, Nógrád, Tiszahát, Dráva
Penyigei <10 ha Felső-Tisza ártere
Sárga Besztercei <1 ha gyűjteményekben
Sárga mirabella <5 ha Bácska és Csongrád
Sermina (Barackszilva, Bécsi korai, Haremoretzi, Nápolyi, Vörös nektarin) <1 ha gyűjteményekben
Tarka szilva (perdrigon) <1 ha Alföld
Vörös szilva <10 ha Dél-Alföld

Forrás: Hagyományos szilva fajták perspektívája (tanácskozás és bemutató). 
2004. szeptember 29.

III.
Géczi János: Szilvatan

Beythe András 1595-ben készített Fives Könüvjében, a theophrasztoszi hagyomány alapján a fák között, mégpedig a táplálékforrást jelentő gyümölcsök között sorolta fel a deáki nevű prunust, magyarul: szilvát. A növényenciklopédiájában a szilva természetéről Beythe följegyezte - s ezzel az antik és a középkori hagyományt követte -, hogy a savanyú szilva szorító (azaz száraz) és hidegítő. A galénoszi nedvkórtan értelmében két minőséggel rendelkezik növényünk: száraz és hideg tulajdonságú - azaz a nedves-híg és a meleg karakterű betegségek hatásos ellenszere. Ugyanakkor - nyilván a tapasztalat alapján - az igen idős emberek esetében a besztercei és a duránci szilva éppenséggel haslágyító, azaz számukra e gyümölcs használata akár hátrányos lehet. A szilva - ha Arisztotelész legnevesebb tanítványa, az első botanikus, a növényeket hasznuk alapján csoportosító Theophrasztosz, akár ha csak a rá hivatkozó örökséget fenntartók - eszerint földszerű tulajdonságú növény, így a humoralpathológia szemlélettel leírva száraz és hideg minőségű.

Strasbourg csak száraz és hideg, s arra nem alkalmas, hogy benne élve a magam szilvatanát összefoglaljam. Az Európa útkereszteződésének nevezett városban semmi örömet nem találtam, s máskor biztosan lelkesen nézem ezt a Párizstól egyforma messze, mint Prágától fekvő város ódon őrtornyait, malmait, hidait és piacait. Itt, két év után, magányos lettem, s egyedül. B. úgy döntött, kapcsolatunknak váratlanul véget vet.

Starbourg gyűlölt hely.

A kedvesre gondolok, jelen van szüntelen.

Strasbourgban, az Angyalok oszlopától nyíló Cathédrale Notre-Dame déli kapujánál kóbor gyümölcsárus, s a szilvahalmazon két névvel is kiírva: prune de Metz illetve Quetsche d'Allemagne. Utoljára Rapaics Raymund a nevezetes, a magam fajták számára egyre fontosabb kézikönyvében, A magyar gyümölcsben olvastam így, egymás mellé sorolva a Besztercei szilva idegenben meghonosodott neveit. A szilva amúgy, megnéztem, megtapogattam, megkóstoltam, a hortusok istenére esküszöm, méltánytalanul viselte ezeket a neveket, mert valahol Dél-Amerikában termett, és sötétkékesvörös színben pompázott. Ezt, ha augusztus lenne s nem március, s otthon, az Alföldön vörös szilvaként árulnák, mert Fabricius Balázs 16. századi szójegyzéke óta ez a tisztességes neve.

Még tudom, hogy B. szeme szilvakék.

A szilvaárusítás, akár a gyümölcsárulás, úgy tűnik, Strasbourgban leginkább boltokban lehet. Több ilyen sátorlap alatt üldögélő kofát nem láttam. Úgyhogy néha azt képzelem, a székesegyházhoz közeli középkori kertből származnak a gyümölcsök. Egy olyan kolostorkert van itt megépítve, rekonstruálva, amelyről a skolasztika forrásai tudósítottak. A kolostor mellett valójában három kert is épült, az egyik a gyógynövényeket foglalta magában, a másik a tápláléknövényeket, a harmadik, amely többnyire fákból állt, maga a temető.

A temető kitüntetett hely: rajta keresztül lehet csupán a túlvilágra jutni. Ezért szerkezetében, növényzetében azt az édent formázza, amelyről a középkori kereszténység oly nagyon epedezett.

A temetőt az örök élet paradicsomkertjének rendezték be, mindenféle illatos virágú majd bőven termő gyümölcsfákkal, ahol nyughelyet kap a halott, s a halottat eltemető számára pedig megidézhetővé válik az éden. Amúgy a 'mindenféle' nem igaz: Nagy Károly a talán Alcuin fogalmazta Capitulare de Villisben közzétette azt a listát, hogy mely növények szerepelhetnek - dehogy, dehogy: melyeknek szükséges szerepelni! - a szerzetesi lakhelyeken.

A strasbourgi herbaágyások, fák, kerti medence mellett valóban vannak sírok, ha abban bárki is nyugodott volna, kétségtelenül rég kiásták, s csontjait valamelyik vitrin mögött megtalálhatom. De nekem nincs kedvem halottakat látogatni, mert mentem elbőgném magamat.

A szilva biztosan nem ebből a temetőkertből volt való: kora tavasszal, nincs semmi csoda, nem érik be errefelé sem a gyümölcs.

De: a katedrális előtt mégiscsak ott a véres szilvahalom!

Szilvák, szilvák: olasz, besztercei, kék, vörös, Ageni, ringló, Debreceni muskotály és Sermina, zöld ringló, Paczelt szilvája… És a fosóka, a kökényszilva! S a vérszilva.

Az első növény, amelyet a saját kertembe vittem, a vérszilvafa volt. A házat, amely mellett és fölött a százötven négyszögöl nagyság körüli kert - illetve kertek fűzére - húzódik, még nem laktuk, amikor ősszel megvásároltam a csemetét, így vált az új tulajdon első lakójává. Mi magunk tavasszal, az átalakítások nyomán kívántunk beköltözni, ámbár napról napra egyre több holmit - könyveket, ruhát, a mindennapi létezéshez fölöslegesnek ítélt holmikat - szállítottam át a régi lakásból, s halmoztam fel az új házban. S ennek az igyekezetnek a legfájóbb vesztesége a kroton, dolgozó szobám terebélyes növényének az elfagyása majd kiszáradása volt.

A vérszilvával nem szemeteskukát akartam elrejteni, nem egy erdőszéli tájat kívántam megjeleníteni, s nem tarka látvány után sóvárogtam: ami vonzott benne, az a korai és bőséges virágzása. Veszprémben egy-két utcában és parkban nevelkedik belőle kevés példány - s a kisváros tavaszi kiteljesedését példázzák. Egyszerű, hosszú száron imbolygó rózsaszínes-fehéres virágai elborítják a április-májusi gallyakat, s merő rebbenékeny szín-és illatfelhő mindegyik, amúgy gracilis fácska. S hogy néhány hét múlva a virágok helyén borsónyi termések függenek, a fa átváltozik nemes, bordó bársonyfüggönnyé: a tűző napon a levelek barnavörösre sötétednek, amelyek áteső fényben fölizzanak, s alkonyatban pedig hűlő vérdarabbá alvadnak. A fácska amolyan műértők számára való, extavagáns dísznövény.

Neve: Prunus cerasifera 'Nigra'. Miként a nevéből látható: a Prunus cerasifera, azaz a cseresznyeszilva változata - valóban, a kettő között csupán a levelek (no és az ár) alapján lehet különbséget tenni. A kertészek a cseresznyeszilvát a zöld levelei és tűrőképessége alapján nyírott bokornak, mitöbb sövénynek ajánlják, s nyilván, ha a magas ára nem szólna ellene, a vérszilvából is elegáns, színpadiasan nagyvonalú élő sövényeket nyesetnének. Kislányrózsaszín virága után megjelenő, e szín egyre sötétebbé festő lombja nagyon hatásos tud lenni - már annak, aki képes egy-két hetet, a bokrot szemlélve elüldögélni.

Én éppen ilyen üldögélésekre szántam el magamat.

A fa az alsó kertbe, egy ötméternyi magas, 19. században felhúzott betontámfal s a II. világháborúban a Veszprémre ledobott - vagy véletlenül hullott - két bomba egyike által szétvetett s hamarosan újraépített terméskőfal képezte sarokba került, mintha posztamensre, egy, a kert előző tulajdonosa által képzett, kőperemmel ellátott s méteresre magasított ágyás dombocskájára. Aztán a fácska ágára került a bambuszbotok darabjaiból álló szélcsengő, hogy halk kotyogással jelezze, ha átszállna a kerten egy angyal, vagy ha az nem is röpül ide, akkor azt, ha ideér a valamerre a közelben ellebenő angyalszárnytól keltett szellő. A vérszilvára keleti készítésű angyaljelző készüléket aggattam, nem csoda, abban az időben, a kilencvenes évek elején, Európában egyre-másra szereltek össze ilyen masinákat. Ha jól emlékszem, az én szerkezetemet időben a bécsi Kunsthalleban bemutatott előzte meg, amely kék fényt bocsátott ki, amikor angyal kel át a szobán.

A vérszilva és a szélcsengő tehát az új (amúgy félkész) házam első őrei.

Szülőházam portáján, ahol anyám és apám a mai napig él, egykor többfajta szilvafa nőtt. A legmagasabb és leginkább terebélyes egy kékszilvafa volt, a nagykapu balján testesedett, mint szokása az a zsíros parasztoknak: a termése valóban olyan színűnek látszott, mint a mi falunkban oly sokak - nők és férfiak által is viselt - shurzkötény anyaga. E szilvát mi bár beszterceinek mondtuk, mézsárga és édes-leveses a húsa, éretten hamvaskék, lehúzható a héja, s a nyúzat belső oldala olyan színű, mint a barnuló, sűrülő vér borítaná be, de voltak szomszédok, akik szüntelen, mintha nyelvünk botlott volna, korrigáltak: nem, nem besztercei, hanem kék szilva. Az érett gyümölcs a kocsánynál megráncosodott, s a széltől vagy rázástól könnyen aláhullt s a földön, a forró, őszi sárgahomokon vagy szétloccsant, s mint alvadt vérdarabokra szállt rá a dongó, legyek, méhek, csíkos francia darazsak és az atalantalepkék, vagy, ha már megfonnyadt volt amúgy is, s belehevert a sparheltmeleg homokba, és néhány nap alatt cukrossá aszalódott.

Tisztább augusztus végi alkonyokon az erdélyi hegyekig elláttam e szilvafa ingatag tetejéről. Ültem a legfelső ágvillában, zabáltam a gyümölcsöt, körülöttem kárminpiros-foltos szárnyú lepkék csapongtak, s a fecskék ekkor már csapatokba gyűltek és csiviteltek a villanyhuzalok környékén. Ennyi a gyerekkorom.

Az utcafronton, a drótkerítéshez közel, e szilvafa után szintén szilvafa nőtt - annak valamiért sérült lehetet a koronája, az okra nem emlékszem, apám szerint akkor is olyan volt, amikor, talán 1951-ben vagy 1952-ben megvették a telket, s néhány vastag és csonkolt gallya ágaskodott csupán, rajta alig nődögélt - s ha igen, akkor is veres és kerek pöttyökben-foltokban gazdag - levél. De bőven termett. Rubinpiros gömbökké dagadt rajta a szilvatermés, bár a kemény hús a legkisebb esőre is elcsattant s megnyílt. A felhasadó, zöldessárga szilvahús felszíne a szelesebb időben megszikkadt, s harmatszerű mézcsöppekként megkérgesedett, nedvesebb reggelekre azonban elnyálkásodott, megnyúlósodott, s ehetetlenné, mert ecetessé erjedt.

Az utcafront harmadik fája vérkörte, a negyedik pedig birs. A körte többnyire nem termett, de ha igen, a csodájára jártak: citromsárga héjának napfény érte oldala rózsaszínből éppen hogy sötétebb, enyhe pirosas volt, de a húsa, abban a pillanatban, amikor belehasított sok fogam, olyan vörösnek hatott, mint a kibuggyanó véré. Megfogta a gyümölcs az ajkamat, s a tenyerem, ahogy lecsurgott a csuklómra, az alkaromra, a könyökömre a gyümölcslé, szintén pirossá színeződött. A birs, kőmagvú és kis termésű, befőttek és sajt alapanyaga, bár sápadtnak és bolyhosnak mutatkozott, de téli édességként ugyancsak szép vörössé változott.

Kezdetben négy fából és egy otellószőlő-lugasból képviseltetett minálunk a kert. A legkisebb becsben ez a bőven termő kék- vagy általunk beszterceinek mondott szilva állt.

Brüsszelben, ahol B. él ma is, s ahol két éven át magam is gyakran megfordultam, mert minden - vagy a legtöbb - arab ebből akar élni, nagyon sok zöldég- és gyümölcsáruda működik. B., esténként, amikor hazatért lakásába, mindig vásárolt tőlük valamit, s mert minden garast a fogához vert, mint egykor atyai nagyanyám tette, ha árultak, akkor szilvával rakott tele, hogy abból vacsorázzon, egy kilónyit. Ha vásárolható volt a szilva, akkor ahhoz jutott a legolcsóbban. Ezért aztán többnyire szilvát találtam a hűtőszekrényre hanyagul lerakott papírzacskóban, jobb esetben magában a fridzsiderben, rosszabban a számítógépe mellett.

Amikor kiléptem az Angyalok oszlopát magába rejtő templomtér ajtaján, s megpillantottam a szilvaárust, ahogyan közönyös arccal bámult valamit, és a súrlófényben a szilvahalmaz hamvasnak tűnt, olyannyira, hogy hasonlatot sem lelhettem volna hozzáillőt, és ahogy mögötte ott megláttam, a városi múzeum mellveregetően veres épülete mellett az egykor temetőnek és egyben gyümölcsös hortusnak használt kertecske bejáratát, az apró koronájú, bimbóval roskadásig rakott ágú szilvafával, elsírtam magamat.

Azt mondtam:

- Plinius.

Plinius a naturális históriája növényekkel foglalkozó könyvében, Jézus születése után, a maga szövegelős módján nem sokkal arról írogatott, hogy a szíreknél létezik egy gyümölcsfa, amelyből Damaszkuszban aszalványt készítenek, s így, megszárítva hajón szállítják Rómába. Ámbár az idegen fák között sorolta fel a keleti, s nyilván a luxust és élvetegséget jelképező gyümölcsfát, de szorgos enciklopédikusként megjegyezte, hogy az ilyen fák Itáliában meghonosodtak, ámbár ezek magva nagyobb, húsuk kevesebb, és aszalásuk sem eredményes, mert kellőnek nem tudnak összeaszni. E damaszkuszi szilváról aztán az antikvitás római szerzői, főként az orvosai egyre-másra megemlékeztek: Columella, vagy akár Galénosz. Galénosz a kertészkedésben kiváló szírek gyümölcsét emésztésszabályozóként ajánlotta, s nyomában a szilvát, nyersen és aszalványként így használta az ismert keresztény középkor. S aztán az iszlám világ népeinek sereglete; magam meglehet nem olvastam olyan arab szöveget, amelyben a szilváról és használatáról bővebben esnék szó, de Galénosz tanításai az arab medicinába beépültek, így, vélem, e gyümölcsről szóló is. S amúgy, ha a kereszténnyé vált szíreket az arab civilizáció képes a 7. században kisajátítani, biztosan sajátjává fogadja annak kertészetét, s a bár görög eredetű, azaz idegenből átvett, a növényi medicinákat szorgalmazó gyógyászati eljárásait is.

Azt gondolom, hogy a keresztes lovagok, amikor Kis-Ázsiában, az ezredforduló utáni első évszázadokban ismét fellelték a szilvát, mind a keresztény mind az iszlám gyógyászati hagyományok útmutatásai szerint örvendeztek a fának, s ezért vitték el hazájukba. A nyers gyümölcsöt hamarosan megismerte Európa, északon és középen egyaránt, nemcsak mint eddig, délen. Szilváról addig csakis az arabokkal kulturális kapcsolatot tartó területeken, Andalúzia, Dél-Itália és Bizánc vonzásvidékén lehetett hallani - azaz ezeken a tájakon nagy pénzért árulták a patikákban. Mintha Boccacciónak lett volna a Dekameronban ehhez egy-két keresetlen szava, de ennek nem tudok most utána nézni. Strasbourgban kevés a magyar szó.

- Plinius - mondtam, és rongycsomóként hulltam a földre.

Munkatársaimnak, akikkel együtt utaztam a strasbourgi konferenciára, annyit dadogtam, hogy elbotlottam valamiben.

Tavaly nyáron Rómában jártam B.-vel, kívántam, hogy megmutathassam neki, a regény-szerű, számomra szövegfontosságú várost. Akkor Pliniust egy három lábú kutya formázta meg: jött az eb, s hamarosan követte, s belelépdelt az életembe a római auctor.

S azon napon, amikor befejeződött, amiről, nyilván, mert boldog voltam, sosem gondoltam, hogy véget érhet, amikor kettévált, mint az utak szokása, a sorsunk, jelent meg az esszém a Jelenkorban, amelyet fél évvel korábban Rómában írtam, delenként, amikor B. éppen aludt, s én pedig az örök város múltját és jelenét összefonva sodortam azt a fonalat, amelyből holmi varászszőnyeget akartam volt majd szőni, hogy kedvesemmel repülhessek rajta valami arab táj fölé.

B. Pliniust jobban ismerte nálam. Általában mélyebb ismeretei voltak az antikvitásról és a keresztény középkorról, mint hittem, s alaposabb, mint nekem. Végtére is bölcsésznek tanult, Heidelbergben. (Ahová pedig ő vitt el engem, bár leginkább egyetlen házhoz, amelyről szólni nincs erőm.)

Strasbourgban kevés a magyar nyelvet beszélő könyv. Mintha a jövő időbe kerülnék, úgy érzem magamat itt: akkor, amikor már majd senki nem tud magyarul. S ha ránézek a gyümölcsre, rajtam kívül itt senki nem tudja, hogy otthon Besztercei szilvának nevezik azt, amit itt metzinek vagy németnek.

Az antikvitás szírje, rómaija ezt a Besztercei szilvát azonban még, mint damaszkuszit ismerte. Az elnevezés azonban mindkét esetben nem fajtát, hanem származási helyet s talán egyfajta minőséget jelentett. Plinius például vagy tízféle rózsát ismertetett, többnyire származási helyük illetve előfordulásuk alapján. A kis görögrózsában megnevezte a virág nagyságát és vélt származásának helyét, a Milétoszi avagy a Praenestei rózsa nevében pedig csak a legismertebb tenyészhelyeket. A Damaszkuszi szilva, Rapaics értelmezése szerint egy szilva-rokonságot jelzett, de jelentette biztosan az ezen nemes szilvákból készült finoman aszalt vagy cukrozott, keletről származó gyümölcskészítményt.

A Kárpát-medencébe a Balkánon át kerülhetett az amúgy a kökényszilvából természetes vagy mesterséges úton kialakult, kemény húsú nemes szilva; mi ezt nevezzük, vélt vagy valós termesztési központja után beszterceinek. Európa minden esetre ezt fogja majd magyar szilvaként ismerni - s a lágy húsú ringló, magyarul kotyószilvát pedig, s csöppet sem meglepő módon damaszkusziként. Egy-egy növény értékét, vélték a névadók, állítólagos, az eredetére utaló névvel növelni lehet…

A nyugatázsiai kemény húsú szilvák, amelyet összefoglalóan az erdélyi Beszterce nevével ellátva ismernek a 15. századtól kezdődően itthon, s idegen vidéken pedig, mert Beszterce sváb neve Nösen, Nösner Pflaume-nek, vagy nagy magyar szilvának, Grosse Zwetschen-nek, Ungarische Pflaumen-nek. A késő reneszánsz botanikai jellegű könyvei, a különböző szerzők nevéhez kötött, de többnyire azonos tartalmú, s egyetlen forráscsoportra visszavezethető herbáriumok egyre-másra szerepeltetik, s többnyire magyari gyümölcsként ismertették a hosszúkás, lédús, sárga húsú, kék héjas, aszalványnak megfelelő szilvát. Mindenek előtt hasfogó illetve speciális esetben hashajtó gyógyszerészeti alapanyagként, s a Plinius kortársaként tevékenykedett Dioszkoridész De materia medica című, ugyancsak enciklopédikus jellegű gyógyszerészeti alapanyagok és készítmények egyikeként.

A 15. század közepén elhunyt Cordus Valerius a dioszkoridészi korpuszhoz írt kommentárjában maga még megkülönböztette a nyugatias értelem szerinti damaszkuszi szilva s a magyar szilva készítményeit, ámbár azt is leszögezte, hogy a tőlünk származó aszalványt arra használják, amire a nyugatit. Igaz, az itáliai származású, de Prágában sokáig dolgozó Matthiolus se írt lényegében mást: szerinte a damaszkuszi szilvát a velenceiek hozzák időről időre át Szíriából, de a takarékosabb németek igényüket a pannóniai és az erdélyi vidékek fáinak terményéből elégítik ki. Gesner, a botanika tudomány egyik alapító atyja, a Horti Germaniae címet viselő, s nem csak a dioszkoridészi szöveget s az ahhoz fűzött megjegyzéseket, de saját megfigyeléseit tartalmazó kötetében négyféle magyar szilvát tartott feljegyzésre érdemesnek: a beszterceiként ismertek közül a nagyobb és hosszabb valamint a kisebb és gömbölyűbb termésűt, illetve két másikat, amelyek a kéknél halvány színűeket. Úgy tűnik, Gesner adatközlői, éltek akár Lindauban, Bázelban, Zürichben, Torgauban vagy Boroszlóban, a legjobb szilvafáikat magyar eredetűnek állították, mégha nem is beszterceiek azok, s függetlenül hogy kemény vagy lágyhúsú, kék, piros, arany vagy viaszszínűek voltak, s kicsik-e avagy tyúk- avagy kacsatojásnagyságúak, savanykásak esetleg pompásan édes ízűek.

Gesner a magyar szilvákról újdonságként szólt. Tabernaemontanus a herbáriumában hasonlót állított akkor, amikor azt jegyezte föl, hogy a korábban oly kedvelt, Damaszkuszból szállított aszalt szilva helyett a gyógyszertárakban újabban magyar és cseh szilvákat lehet kapni, de ha az nem, akkor biztosan hozzáférhetnek az igénylők a német kékszilva-aszallathoz. Lippay János, a Posoni kert írója, a 17. században fedezte föl, hogy a németet kékszilvája, amelyet háziként is ismerhetnek, nem lenne más, mint a mi, amúgy oltással szoporítható beszterceink.

Strasbourgba készülve az útra, mert 1000 km mégiscsak 1000 kilométer, rágcsálni való mogyoró helyett aszalt szilvát vettem, foglalkoztassam valamivel a fogaimat.

Arra gondoltam, abban reménykedtem, bizakodtam, hogy ez lesz a legolcsóbb módja az éhségem elverésének.

Az ízben minduntalan kerestem Mátyus István megfigyelését, amelyet vármegyei fizikusként - azaz orvosként - 1787-ben rögzített, Küküllőn. Miszerint véleményében bizonyos, s azért oly rossz és a vásárlók számára undok az aszalt szilva, mert nem csak leromlottak a szilvások, tönkre mentek az aszalók, hanem a füsttel és korommal, mivel mifelént tűzzel szokásos az aszalás, elvesztegették azt a szilvát is, amely megtermett még a hitvány hazai kertekben. Nyilván azért csökkent az aszalás, mivel a gyümölcsből szilvóriumot inkább főztek, annak nem csak jobb lehetett az ára, s előállítása inkább megtérült, hanem sajátosabb módon is hasznosult, s a pálikafőzőt és hozzátartozóit a maga módján boldogította.

Potyó szilva

(Bógyi, Kuszinka, Boldogasszony szilvája,

Lotyó szilva)

Bár korán virágzik, mégsem fagyérzékeny

fajta.

Korán érik (augusztusban), bőven terem.

Termése gömbölyded, kicsi-közepes méretű,

kissé hamvas, sötétkék színű.

Húsa zöldessárga, nem magvaváló, közepesen

lédús. Nem pereg, sokszor a fán aszalódik a le

nem szedett gyümölcs.

Fája kicsi, gyenge növekedésű.

Főleg pálinkának használják

 
Rózsa kajszi barack:

A Magyar kajszi után 16 nappal érő, késői virágzású, késői fajta. Öntermékeny. Termése közepes méretű 30-35 gr-os narancssárga alapszínű, napos oldalán élénk piros színű. Magvaváló. Moníliára kevésbé érzékeny, viszont a sharkavírus tünetei hamar megjelenhetnek a fán. Igen bőtermő fajta. Friss fogyasztásra és befőtt készítésre is alkalmas.